2008. október 29., szerda

Világválság

Az van, nem is kicsi. A magunkfajta kisembereknek biztosan, akiknek meg köszönhetjük az egészet, azok meg úgyis csak mellébeszélnek (szokás szerint), meg jót röhögnek magukban, hogy he-he, de jól megszívtátok. Aztán fogják a pereputtyot, oszt elmennek a Bahamákra kipihenni a fáradalmaikat, amidőn is kis hazánk irányítása íly sokat kivett belőlük. Szegények. (Anyád)
Mi meg ott tartunk, hogy nem sok kell ahhoz, hogy munka nélkül maradjunk. Pedig nem kis cégnél dolgozunk, vagyunk vagy 6000-en. A gond csak annyi, hogy acélra most kb. annyi szüksége van a világnak mint gumicsirkére. A mai állás szerint egyenlőre félárbócra eresztjük a zászlót (félgőzzel termelünk), de azt hiszem ez még csak a kezdet. Legrosszabb esetben jöhet a kényszerszabadság vagy a rendkívüli felmondás:( Gondolom nem csak mi vagyunk ebben a helyzetben.
Úgyhogy ráfekszem a pókerre. Oszt annyi. Menni kell játszani, lehetőleg élő cg-t, mert ott még rentábilis tudok lenni. A versenyt hanyagolom, annyi időm nincs sajna. Neten meg br-em nincs, legalábbis nl50-hez nem elég. De azért tolom azt is.
Vagy 4 hónap után lejutottam végre a pincébe játszani. Persze a szokásos: szünet után 90k-val átlag fölött asszem 700/1500-nál nagyvakon bentragadok 75o-al. Flop A57. Sirály. A turn 7-es meg még jobb, kivéve azt, mikor allin keveredek utg barátunkkal, aki momentán A7o-al röhögve tartja. Nem baj, feltornázom magam 40k-ra, mikoris floppon allint tolok (nem mondom be, csak a 2 kupacot betolom). Mikor hallom magam után a callt, felfordítom a lapom, mire az osztó kinyögi, hogy ez akkor dobott lap. Mondom, mi van? És visszatol elém kb. 4000 zsetont. Merthogy szerinte azt nem toltam be ahova kell... Betoltam volna máshova szívem szerint, csak hát kedvelem az osztót, úgyhógy inkább magamban dühöngtem egy keveset. Ki érti ezt? Hát így történt, hogy nem lettem gazdagabb egy laptoppal, de egy tapasztalattal mindenképp: akkor is beszélni kell előbb, ha egyértelműen cselekedsz, különben bacchatod.
Meg mi is ha a helyzet nem javul:(
Na csá, remélem a Mikulás partin összejön a társaság:)))

2008. október 20., hétfő

Boldog szülinapot magamnak:(

Merthogy elmúltam 36. A 6:3-ról és a 69-ről eszembe jut valami, de a szombati nap óta így leszek a 36-al is... Mivel megvolt ugyebár a nagy durral hírdetett-szervezett III. efháemes csapatverseny döntője. Nem írok már beszámolót a versenyről, megtették ezt már sokan. Azt viszont megjegyzem itt magamnak, hogy le a kalappal a RaisesBanda minden egyes tagja előtt, mert ismét megmutattuk, hogy egy 10 fős csapatversenyen ki kell jönnie a tudásnak. Lehet bedbítje valaki(k)nek, de összességében az eredményen látszania kell, kik gondolkodnak csapatban. Akik pedig bejutottak a döntőbe, azért néhányukról ez elmondható volt... Persze nem jött össze mindenkinek amit vártak maguktól, de ezúton üzenem nekik, hogy ne bánkódjanak rajta!
Ezúton is gratulálok a Sziklahalaknak, akik megvédték címüket, valamint a Pisztáciának is! Szép volt skacok!
Mi pedig örültünk a 2. helynek, az utólsó percig, vagyis míg ki nem derültek a mesés díjak...
Macsek leírta a blogjában, mit is gondol az egészről. Mivel a véleményem momentán teljesen megegyezik az övével, ezért nem is részletezném. Csak annyit, hogy ezúton is köszönöm azt a pár pillanatot, amivel sikerült feldobniuk eme jeles napot!

Engedtessék meg még egy apró megjegyzés: Vik blogját olvasom a kezdetektől, ezzel valszeg nem vagyok egyedül. Örülök a sikereinek, de az utolsó bejegyzésének uccsó bekezdését nem tudom hova tenni. Ha esetleg leírná, hogy szerinte, aki a közelben nem járt, ki(k) is az(ok), akik viselkedésükkel lejáratták eme nagynevű büszke (itt most inkább nem írom le nevű) pokersite-ot, azt megköszönném. Hozzáteszem, hogy: igen, valóban nem az oldal neve alatt futó csapat vagyunk és ennek a miértjét ő sokkal jobban tudja mint bárki más, de többen közülünk megfordulunk az oldalon ergo: kikérem magamnak ezt a dumát- pont. Én ott voltam, tudom miről beszélek. Azt meg csak halkan jegyzem meg, hogy egy emberen láttam feliratos felsőt viselni az egész verseny alatt és az éppen Manó barátunk volt. Pedig ha egy kicsit végiggondolnád amit leírsz mielőtt pötyögni kezdesz, talán tudnál örülni mások sikerének. Én azt tenném (teszem).