Aki valaha is egy álmos reggel arra ébredne, hogy leghőbb vágya kiruccanni Egyiptomba, az valószínűleg (ha nem az a fajta világlátó, aki bárhová is elutazva legfeljebb a lakhelyének 100 méteres környezetét, meg a legközelebbi kocsmát hajlandó felderíteni) jó néhány dolognak elkezd utánanézni. Persze ez alól mi sem vagyunk kivételek. Alapból ugyebár vannak az utazási irodák prospektusai, melyekben az országról tudható legalapvetőbb információk megtalálhatóak. Természetesen az utazni vágyó inkább a leendő szálláshelyeket mustrálja és rácsodálkozik arra a - szállodánként - 2-3 profin fotózott és retusált képpel illusztrált, ½-1 oldalas "információözönre", ami alapján választania kellene. Szép-szép csak persze csalóka.
Aztán leül a gép elé és bepötyögi a gugliba, hogy "e g y i p t o m i n y a r a l á s" vagy valami ehhez hasonlót és fejest ugrik a kibertérbe. Az infó meg csak gyűlik, csak gyűlik. Vazze! Lassan szűrni kellene, mert ez is tetszik, az meg még jobb, és: -Oda süss, az de szuper! Aztán kalkulál, oszt, szoroz és az amúgy is szegényes büdzsével felső korlátos nyaralás összköltségét integrálja a kiválasztott, szóba jöhető szállodák tömegével. Nem egyszerű eljutni odáig, hogy olyan helyet találjon az ember, ami egyrészt tetszik, másrészt (az egyiptomi viszonyokat figyelembe véve) a kiérkezést követően nem okoz mégiscsak valamiféle "nem ilyenre számítottunk" érzést. Mert Egyiptom, mint tudjuk már nem Európa (aztadurva, milyen magasröptű gondolat…). A szállodák besorolása európai mércével mérve egy kicsit túlzó. A tengerpartra, lazulásra vágyó családok 4 és 5 csillagos hotelek közt vacillálnak, mikor Egyiptom szóba kerül. Viszont azonos kategóriájú szállodák közt is óriási különbségek lehetnek. 2 éve a Palm Beach-ben minden csili-vili volt. A szobák, az épületek, a medence és minden azt tükrözte, hogy nincs még lelakva, tényleg a helyén volt minden. Ellenben az idei főhadiszállásunkon már nagyon látszott, hogy kezdik kihozni a maximumot belőle: sok-sok apró dolog volt a hotelben, amit már igen-igen megtépázott az idő vasfoga. Persze ezt csak mellékesen jegyzem meg. Engem aztán a legkevésbé sem az izgat, hogy pl. ujjnyi rés van az ajtó mellett, ahol marokszámra jön be a homok a szobába vagy, hogy a kádban való tusolás közben állandóan leesik a zuhanyfüggöny a karnissal együtt és hasonlók. Mert nem ez a lényeg:) De erről egy kicsit később...
Ott tartottam tehát, hogy van már némi elképzelés a lehetséges helyszíneket illetően. Az viszont, hogy melyik lesz végül is a befutó, még némi utánajárást igényel. És itt jutottam el a mondandóm lényegéhez, ami persze akár még reklámnak is tűnhet, de akkor is megosztom: az index fórum "Egyiptom- Hurghada" topikját ajánlom minden utazni vágyó figyelmébe. (Hogy miért nem Sharm el Seikh vagy Taba? Mert Hurghada város közelségéből adódóan egy igazi kalandnak beillő taxizással betámadható esténként Dahar vagy Sakkala, a régi- és az újváros, ahol igazi egyiptomi városi környezetben lehet bazározni esténként- ez is egy fontos szempont részünkről.) Egy valóban pörgős topikról van szó, ahol –bizton állíthatom- minden felmerülő kérdésre kimerítő választ kap az ember. Nem beszélve arról, hogy a kipécézett hotelekről az éppen hazaért honfitársainktól kaphatunk naprakész információkat, így könnyítve meg a választást. Emellett mostani nyaralásunk előtt használtam először a gugli "föld" progiját, amivel szintén szűkíthettük a kört. Mivel mi pl. azt szerettük volna, hogy a hotel ne legyen túl messze Hurghada belvárosától, emellett legyen azért a szálloda közelében is valamiféle esti sétára alkalmas bazársor, és persze a fő szempont az volt, hogy óriási medencével rendelkezzen, és nem mellékesen a tengerpartja azért fürdésre alkalmas legyen. Végül is ezek segítségével (no meg a tripadvisor.com-on szemezgetve) sikerült egy tényleg szuper hotelt, az Ali Baba Palace-t kiválasztanunk és bizton állíthatom, ismét nem csalódtunk:)
Ha jól emlékszem, akkor már a második estén be is taxiztunk Hurghadába. Bár két éve, első ottani nyaralásunk alkalmával már beszereztük a szokásos piramis, teve, vízipipa, papirusz és társaiból álló, szinte kötelezőnek mondható "ereklyéket", azért azt a feelinget, amit akkor átéltünk, most sem hagytuk volna ki. Az egész napos fürdőzés utáni korai vacsorát követően, úgy este 7 felé nekiindultunk. A szállodából kifelé menet (miután a főépület bejáratánál ülő fegyveres őr lejmolt tőlem egy cigit, viszont másnap azt mondta, hogy fasza volt a kék Multi), a főkapunál posztoló őrök figyelmeztettek, hogy ha netán a hotellel átellenben található bazársorra tartanánk, akkor no cigi, no papirusz, mert full hamis mind:) Köszi, ezt már két éve lecsekkoltuk, pár doboz Marlbi azóta is a konyhaszekrényen érlelődik... Rosszabb, mint az ukrán csempészáru, viszont roppant olcsó.
Itt ne vegyetek cigit:
Persze cseppet sem "fluent english" nyelvtudásomat elővéve azért kedvesen eltársalogtam velük is, aztán már jöttek is a hiénák. Valaki cigit árult, mások igazi papirusz remekeket 1 dollárárt (DDD), de akadtak 7-8 éves forma lurkók is a villogó lézerkardjukkal szintén 1 zöldhasúért. Hiába no, az a fránya globalizáció. De aztán ott termettek hamar a taxit kínálók is. Ez kell nekünk mondom, akkor kezdjük az alkudozást. Azt speciel nem tudom, hogy a kerítő ember meg maga a sofőr (akik rendszerint különböző arcok) a bevételből milyen arányban részesül, de alkudni szinte kivétel nélkül a kerítővel kell. Pláne úgy, hogy a taxis (már akikkel mi utaztunk) egy kukkot nem beszél angolul (se). Az úticélt hamar leegyeztettük, a Sea Gull hotel elé vitettük (volna) magunkat.
Sea Gull:
A viteldíjról való egyezkedés már egy kicsit körülményesebb volt. Kezdtük a részéről egy-egy százassal oda és vissza (mármint egyiptomi fontban), aztán persze miután pár perc múlva faképnél hagytuk őket, csak kiegyeztünk egy-egy húszasban:) Ez teljesen korrekt azért a kb. 15 kilométerért: úgy sacc/kábé 700 forint egy fuvar. Így aztán Andi Ádival hátra ült, én meg be a sofőr mellé. Öreg, vékonyka egyiptomi fószer: mosolyog egyfolytában, bármire bőszen bólogat, hiába nem ért egy kukkot se abból, amit kérdezek. Sebaj, lassan, nyugodtan, megfontoltan vezet, még a dudát is csak 2-3-szor használta az egész út alatt, ami igen meglepő volt ismerve vezetési stílusukat. Persze hiába ragaszkodtam hozzá, hogy minket semmilyen rokon, haver bazárjához ne vigyen el, azért csak befordultunk egy kis poros mellékutcába a Sea Gulltól úgy 500 méterre mondván, hogy az már nincs is olyan messze, meg csak egy teára kerüljünk beljebb...
Az ominózus bazár:
Bár eszünk ágában nem volt bármit is venni, de belementünk a játékba:) Jött a szokásos kérdés, hogy oroszok vagyunk e (nénikéd), majd miután kiderült, hogy magyarhonból jöttünk, már rá is kezdett a fószer a "Pusskáss" kezdetű örökzöldre. Itt aztán tényleg mindenki tudja ki is az a Puskás Öcsi. Szóval bementünk a bazárba és már jött is a szokásos beetető ajándék 3 db hűtőmágnes formájában. Emberünk semmit nem bízott a véletlenre: megkaptuk hamar az ilyenkor kihagyhatatlan hibiszkusz teát (ismét nem volt rossz), majd jött az ismerkedés 10 perce. Honnan jöttünk, házasok vagyunk e stb, ő meg elmesélte az egész szegény családjának történetét. Persze ők is húszan vannak testvérek, neki 3 gyereke, meg egy felesége van, akik a bazár feletti házban laknak. Na ja. Mikor épp fogalmunk nem volt, mit is kellene venni, emberünk elkezdte ajánlgatni az ő egyedi (D) papiruszait. Mondom otthon kettő is lóg a falon, azok is épp ilyen egyediek, meg tényleg tele vagyunk már minden bizbasszal, mikor előkerültek a slágernek számító egyiptomi parfümök. Jött is a bemutató, miszerint ez nem ám valami párizsi pacsuli, ami tele van alkohollal, de nem ám! Még egy öngyújtóval se lehet az üvegben belobbantani, mert ez csak és kizárólag bio. Vazze, sirály. Tiszta David Copperfield. De mivel speciel a parfüm mindig jól jön, akkor szaglótúra. Persze kezdi Andival, akinek az ő "gyönyörű macskaszeméhez", no meg persze a személyiségéhez majd ő kiválaszt néhány valóban különlegeset. De nem ám az alsó polcról, neeeem. Csak itt és csak most, nekünk tényleg a különlegesekből válogat. Miközben szagolgatunk rendületlenül, be nem áll a szája. Kis családja összes tagja ekkor már épp parfümgyártó bioüzemeltető kisiparossá avanzsálódott, neje a 2. emeleten épp a növényeket őrli a malomkővel. És ez nem vicc... Mondanom sem kell, hogy igen jól szórakoztunk a kis emberen, de persze nagyon is jól éreztük magunkat. Az egyiptomiak kedvessége magával ragadó, a legnagyobb baromságot is széles mosollyal az arcukon adják elő úgy, hogy mi is igen jó kedvre derültünk tőle. Ki is választottunk Andinak 3, míg nekem 2 parfümöt, amit aztán 100 millis üvegcsékbe töltött át. Természetesen the show must go on, kezdődjön hát az alkudozás. Istenem, de a vérükben van:) De azért engem sem ejtettek a fejem lágyára. Andinak mondtam, hogy 200 fontot megér nekem a buli, az olyan 7000 forint, a parfümöknek meg tényleg mesés illatuk van. Kérdezem emberünket, hogy most akkor ez mennyi is? Mire onnan kezdi, hogy 1 ml-t 3,50-ért szokott adni, de nekünk, mert ilyen jó fejek vagyunk, odaadja 2,50-ért, azaz összesen 1250 font lesz, teccik érteni? Teccik biz’a, de az qva sok. Teccik érteni? Neki nem tetszik, bár azért kendőzetlenül mosolyog (még). Kérdi, hogy akkor mi mire gondoltunk? Mondom kétszázra. What’s up??? Mosoly egy pillanatra lefittyen, bár azért még bízik, hogy lesz üzlet (lesz is, de nem adjuk olcsón a bőrünket). Persze ekkor már olyan közeli barátok vagyunk, hogy két percenkét felpattanva ölelkezünk, meg fotózkodunk.
Na, ez sem tart már sokáig… Emberünk elkezd siránkozni, hogy szegény családja az éhenhalás küszöbén van, meg ő 1 millit 2 fontért vesz (öngól:DDD), hogy adhatná oda ennyiért? Úgy, hogy becsomagolod. Még nagyobb sírás-rívás, már tényleg nem őszinte a mosolya. Elvesz egy üveggel és tovább már csak négyről folyik a diskurzus. Akkor mennyit is adunk érte? Mondtam már, hogy 200-at, így most már tényleg jól jársz, mert egyből dobtam az ázsión önként 25 százalékot. Fószer kezd tényleg izzadni, mosolynak már nyoma sincs. Kérdezem, hogy akkor mennyi is az annyi? Mire elővesz egy számológépet és beüti az ezret. CCC. Ez így nem lenni jó! Jön a szokásos koreográfia: mély sajnálkozások közepette felállunk és indulnánk kifelé, mire persze enged egy százast, én semmit. Ezt eljátsszuk még párszor, míg részéről már lefeleződik az ár, 500-nál járunk. Eltorzult arccal kérdezi, hogy mennyit is adnánk akkor? Én meg persze lököm a papagájdumát: 200. És már állunk is fel, persze közben én is ecsetelem, hogy mi szegény csóró magyarok, még ennyit se igen tudunk kifizetni, meg nem lesz mit enni, ha hazajövünk stb. Egy szó, mint száz, fél óra után kifizetek a 4db 100 millis parfümért 230-at:))). Azért még könyörög egy kicsit, így borravaló gyanánt kap még egy húszast, meg a csomagoló fiú egy dolcsit. Így sikerült 0,625 egyiptomi fontért hozzájutni 1 milli egyiptomi parfümhöz:) (A fix áras Cleopátra bazárban 1 milli 1,50 font, így azt hiszem tényleg jó áron vettük.)
Mivel a taxissal le volt beszélve, hogy ő visz vissza a szállodába, a bazáros adott egy névjegykártyát és megbeszéltük, hogy 10-re visszajövünk, addigra itt lesz a taxi is. Ezután elsétáltunk a Cleopátra bazárig, vettünk egy boltban Ádinak Kinder tojást, megy egy kis üveg Nutellát (a szokás hatalma), aztán vissza séta a bazárig.
A Cleopátrában:
Hurghada este:
Visszaérve a bazárhoz, a fószer egyik rokona beállt macsónak Andi mellé. Szeretném felhívni a figyelmet Andika kezében látható Hello Kittys lézerkardra:DDD Ádinak lőttük az utcán a gyerkőcöktől.
Némi várakozás után jött is értünk a taxi és egy húszasért vissza is vitt a szállodába. Tényleg nagyon jó fej volt, így utunk végén adtam neki egy 5 fontos bankjegyet és kézzel-lábbal megértettem vele, hogy péntek este 7-kor itt várjon a szálloda előtt, ismét lesz egy fuvarja. Erről azonban lemaradtunk sajna. Úgy alakult ugyanis, hogy péntekre befizettük a luxori kirándulást, ahonnan fél 8-ra értünk vissza a busszal. Andi látta a pasast, amint a szálloda előtt szobrozott, gondolom ránk várt. De később mégis összejött vele még egy fuvar a szállodáig, de előtte pár szó Luxorról.
Indulás reggel 5:20-kor a szállodából. A busz full extrás, zsír új merci, még a fóliák is itt-ott fellelhetők. Az út kibírható, egyszer megálltunk kávézni. Ádinak egy kicsit ugyan felkeveredett a gyomra és némi cucc is kiugrott a szájából, de aztán az idegenvezetőtől kapott gyógyszert és a későbbiekben semmi gond nem volt. A buszon ettünk a szállodai reggeli csomagból némi kaját, majd már Luxorba érve felvettünk egy helyi erőt, aki jött velünk mindenhová. Az idegenvezetőnkre egy rossz szavunk nem lehet, tette a dolgát, ahogy kell. Néhány fotó erejéig megálltunk az egyetlen, Níluson átívelő híd kellős közepén, majd megnéztük a Memnon kolosszusokat. Lélegzetelállító, annyi szent. Mint minden, ami Egyiptomban íly régről fennmaradt.
A Nílus:
Memnon kolosszusok:
Majd a Királyok völgye felé vettük az irányt. Legnagyobb sajnálatunkra fényképezőt már nem lehet bevinni, így csak az emlékezetünkben marad meg ez a völgykatlan és amit láthattunk a sírokból. No meg egyiptomi nyaralásunk legdrágább fél lityós kólája: 25 fontért voltak hajlandóak egy palackal hozzánk vágni, míg a sofőr jégbe hűtöttel szolgált cirka 5 fontért. És ezen még keresett is... A belépőjegy fejében 3 tetszőlegesen kiválasztott sírba lehet lemenni (Tuthanhamon sírja külön fizetős, fejenként 100 font, de abban már gyakorlatilag semmi látnivaló nincs, így ezt most inkább kihagytuk). Természetesen megfogadtuk az idegenvezető tanácsát mondván, hogy amiket ő ajánl, azokban van a legtöbb látnivaló. Azt ugyanis megtiltották, hogy idegenvezetők a sírokba lemenjenek, mert akkor mindenki a magyarázatok miatt sokkal tovább lent maradna, a lélegzet közben kilehelt pára meg rongálja a festményeket. He? Tényleg döbbenettel vegyes csodálkozással ámultunk és bámultunk a falakon és plafonon eredeti pompájában ragyogó festményeken. Az embernek ilyenkor eszébe jut a 19. századi kalandorok filmekből ismert világa. Milyen érzés is lehetett ekkora felfedezéseket tenni és úgy látni néhány sírt, ahogy annak idején lezárták őket!
A völgy bejárata:
Innen 5 perc buszozással irány Hatsepsut fáraó temploma, de azért útközben még megállunk egy alabástrom műhelynél, hátha a turista itt dupla áron megveszi az ajándéknak valót. Azt mi ugyan nem, de jó fej lévén, a bemutató emberkéket megörvendeztettem 1-1 dolcsival. Ittunk egy kis hűsítő teát a légkondícionált(!) üzletben, ahol megcsodálhattuk a tényleg gyönyörűen faragott szobrokat, sőt még egy Puskás Öcsi emlékének állított mementóban is gyönyörködhettünk:)
Egy kis bemutató az üzlet előtt:
A baksis után persze fotózni is lehet:
Puskás Öcsi:
Az üzlet:
Egy perces út után aztán elénk tárult a sziklafal előtt magasló oszlopcsarnok, Hatsepsut királynő temploma. Döbbenet, hogy 3500 évet ilyen állapotban kibírt. Sétáltunk, fotóztunk egy órát, majd Ádám vezethette a kisbuszt, amivel fel- és levittek a bejárattól a templom lépcsőig és vissza. Természetesen ez is egy dolcsimba fájt:)
Miután kellően elfáradtunk a meredek lépcsőkön, 45 celzius fokban való sétálgatásban, hajóra szálltunk és a Níluson átkelve, némi gyaloglást követően már meg is érkeztünk az ebéd elfogyasztásának helyszínéül szolgáló menzára. Svédasztalos jellegben önkiszolgálás, tripla áron némi frissítő magunkhoz vétele után ismét buszra szálltunk és elindultunk utolsó úticélunk felé, megnézni a lenyűgöző Karnaki templomot.
Útközben kilátás a buszból:
Hajóra szállunk, csak ezt ússzuk meg (Titanic:DDD):
Irány az étterem:
Ha eddig nem használtam volna felsőfokú jelzőket a látottak leírására, akkor most kedves olvasó, amit a magyar nyelv elbír, azt most gondold szépen ide. A látvány egész egyszerűen leírhatatlan, így beszéljenek helyettem inkább a képek a Karnaki templomról:
Maketten:
És a valóságban:
A szkarabeuszt persze mindenkinek 3-szor körbe kell sétálni és kívánni valamit. Állítólag teljesül:DDD (Akik gyereket akarnak,azoknak 7-szer...)
Ezek után már tényleg semmi nem maradt hátra, mint egy jó 4,5 órás buszút vissza a szállodába, ahol aztán fáradtan bár, de élményekkel telve fogyasztottuk el jól megérdemelt vacsoránkat.
Itt kanyarodnék vissza a korábban említett taxisofőrre, aki valamilyen rejtélyes módon megértette és megjegyezte, amit kedden este megbeszéltünk, és ott szobrozott a szálloda bejáratánál. Másnap este aztán egy másik taxissal megalkudva ismét csavarogtunk egyet Hurghadában, akivel szintén megbeszéltük a tíz órás találkozót visszafelé, de ő aztán baszott jönni. Nem igazán bántuk, mert odafelé is 120-al száguldozott, így aztán két percnél többet nem is vártunk rá a See Gull előtt. A négy sávos úton átkelve inkább fogtunk egy másik taxit. És itt jött a döbbenet: az első taxi, amihez odaléptem éppen az volt, amivel kedden utaztunk! A fószer nagy vigyorral az arcán kézzel-lábbal mutogatta, hogy Andit megismerte és "money no problem" (talán ennyit tudott össz-vissz angolul) mondat közepette szélesre tárta a kocsija ajtaját, hogy visszavisz minket az Ali Babába. Az út végén persze a keddi 20 fontos tarifa helyett adtam neki 40-et, ezzel is jelezve, hogy nagyra értékeljük a fáradozásait, bár azt nem tudtam elmagyarázni, hogy előző nap miért nem jöttünk a megbeszélt időben. Az óriási mosolyból és hálálkodásából ítélve, azért nem haragudott ő, nekünk meg egy kellemes emlékkel ismét több lett a nyaralás. De hogy a túristáktól zsúfolt hurghadai belvárosban a millió taxi közül hogyan került épp ő oda, azt ne kérdezzétek:)
A szállodából kilépve, úgy 200 méterre van egy bazársor egy fix áras üzlettel. Ide sétáltunk át kétszer-háromszor, mikor csavarogni volt kedvünk.
Vettünk azért némi ajándéknak való csecse-becsét, meg Ádám is választott magának karkötőt, meg némi kínai játékot. Egyik este aztán ismét taxival mentünk volna a nem messze lévő Senzo Mall nevű bevásárlóközpontig, de a taxis az istenért se alkart 10 fontért elvinni egy kilométert, így a már két éve megismert helyi "iránytaxinak" nevezett rozoga kisbuszt intettük le, akik persze 5 fontért boldogan elfuvaroztak minket.
Vasárnap aztán a recepción elkértük a szállóvendégeknek járó, ingyenes belépőt, amivel egy alkalommal ingyenesen igénybe lehet venni az Ali Babával szemközti Titanic Resort Hotel aquaparkjának szolgáltatásait. Ebéd után átsétáltunk ide és a délután 5 órai zárásig itt fürödtünk, csúszdáztunk.
Szemben a Titanic:
Csak át kellett menni ezen az úton:
Egy rövid séta:
És már ott is vagyunk:
Elég húzós lett volna befizetni a belépőt, a felnőtt jegy 35, a gyerek 25 dollár lett volna. Így azért megérte: Ádi egy percre nem jött ki a medencékből, és én is kipróbáltam majdnem az összes csúszdát. Szó mi szó, volt amelyiken elsőre bepánikoltam rendesen, de azért hősiesen letudtam az összeset:)
Így telt hát el ez a felejthetetlen 11 nap az Ali Baba Palace-ban. Szerdán aztán délben kicsekkoltunk, és vártuk a transzfert, ami fél 4-kor jött értünk. Természetesen az all inclusive karszalag maradhatott, így ebédelni és a bárban iszogatni lehetett egész délután.
Vártuk a transzfert. A háttérben a fószer kezében az nem teniszütő, hanem elektromos légycsapó:) Azzal hajkurászta a legyeket a szállodában. Jó kis munka, mi?
Itt már a reptéren:
Persze a duty free shopban bevásároltunk rendesen. A Marlbi kartonja 20 dolcsiért, meg Andinak a Karelia slims 12-ért igazán baráti volt. Vettünk persze Ádinak egy kiló (!) m and m's-t, meg apának (DDD) egy lityó Jameson whiskey-t:)
Akkor felszállás:
Ádika azért biztos, ami biztos, elolvasta mi a teendő, ha netán vizen landolnánk:)
Itt meg már csak Andi öccsét várjuk a reptéren, hogy végre hazafuvarozzanak:((((
A hazaút rendben telt és hajnali 2-kor már az otthoni, pihe-puha ágyikónkban hajtottuk mély álomra fejünket.
Reméljük, jövőre ismét hasonló bejegyzéssel emlékezhetek meg a következő egyiptomi nyaralásunkról:)
