2011. november 4., péntek

PS 5.hely... (végre)

Tényleg nagyon kellett már valami elfogadható eredmény, mert... De előbb lássuk mi is jött össze, íme:


Azt tudni kell erről a versenyről, hogy 1$ korlátlan rebuy-os, mégpedig nem kevesebb, mint 1,5 óráig lehet zsetont venni. Emellett még turbó is, azaz 5 percenként emelkednek a vakok. 3000 zseton 1 dolcsi, így az első 1,5 órában ellő az ember párszor 2 dolcsi dupla rebuy-t. Én szeretem ezt tolni másik 3 normál verseny mellett mert míg a többin azért annyira nem lazulok el (bár mostanában talán már azokon is), itt van akció rendesen:D Kedd este is úgy esett, hogy gondoltam megvárom Andit, aki a délutános műszak után úgy fél 11-re ér haza, addig meg nyomulok ezen, így talán nem alszom be a 3 napos nagytakarítás után kellően lefáradva. Elköltöttem vagy 20 dolcsit, mire megvehettem az addont, ami újabb 1 dollárért jár, mégpedig nem kevesebb, mint 10 nagyvak, azaz 30k zseton. Persze még ekkor sem vettem túl komolyan a versenyt, de aztán feltornáztam magam 30 BB fölé, ami ezen a versenyen már igen jónak számít. Megjött Andi is, így a kövi 1 óra úgy telt, hogy megbeszéltük a napi történéseket, míg én toltam néha 1-1 jól irányzott allin-t. Persze buktam is párat, de mindig sikerült fölállni, mígnem beértünk a fizuba, a létszám meg egyre csak fogyott... Aztán elértünk úgy 30 dolcsiig, mikor mondtam Andinak, hogy akkor már nullán vagyok, meg hulla fáradt is, ideje lenne aludni menni:) De speciel Ádikának se fűlt a foga az alváshoz, meg mi is elvoltunk 1-2 cigivel (igen, sajna még mindig), így toltam szépen az allineket, amikor lehetőség adódott. Ekkortájt mákoltam egyet, ha jól emlékszem, akkor AT-emmel KK ellen tudtam behúzni a potot, amivel már top 20-ban voltam. Persze ez még ekkor sem jelent semmit ezen a versenyen, talán úgy 300 körül lehettünk. Az átlag stack egyébként végig 20BB alatt van, így push-fold megy szinte végig. Kivéve a sok gyökeret, akik kiteszik a nagy részét a több, mint 9000 playának. Ők 4-5BB-ből is szeretnek limp-foldolni:) Imádják ha floppot nézhetnek, majd örömmel bepakolják a maradék 2-3 BB-jüket 3. párral is, már ha legalább az összejön nekik. A lényeg, hogy ekkor már kezdtük azért komolyabban venni a játékot, és megválogatni az igazán jó szitukat. Persze ebben benne van a 74o allin is, ha úgy adódik, amivel viszi az ember a vakokat, meg az antékat. Azért szerencsére 2-3 vakszintenként kitartott a jobb lapom is egy-egy allinben, meg úgy 30 embernél megélt a TT-em egy JQo ellen úgy, hogy flopban már ott virított a Q, de a turnre megjött a tízesem:) Andinak ezúton is köszönöm a szurkolást meg, hogy meló után lefáradva kitartott végig:))) Sőt! Mialatt mellettem izgult, 3-szor maradt állva a 99-em pf allinabn, mindháromszor coinflip szituban:DDD És mint tudjuk, Andinál a 99 az istencsászár kombó:) Végül elvergődtünk a top 5-be, ahol 2 millás BB-nél 15 millióval a 4. helyen tanyáztunk. Ekkor 11 gurigával az uccsó helyen álló playa allin ment, amit 2 bigstack meg is adott, majd ahogy azt kell, végigcsekkelték a board-ot. Már épp kezdtünk volna örülni, hogy kihoztuk az FT-ből a maximumot (a 4. helyért járó 3800$-t), amikor is a csávó 22-je elég volt 2 ember ellen: senki sem talált egy nyamvadt párt sem:( Bezzeg a kövi leosztásban BB-re kaptunk egy A6o-ot, amivel a KV minraise-re be is toltuk. A flopra érkezett ugyan egy hatosunk, de a CL JTo-ja végül elégnek bizonyult a riverre érkező tízessel:((( Így lettünk végül 5.-ek, aminek akkor még nem tudtam szívből örülni... (Ádika egyébként szintén nem volt hajlandó elaludni! Kitartott mellettünk ébren ő is hajnali 1-ig:)))
Ugyanis az egyiptomi nyaralásunk óta csak vergődök. Majd' 1,5k zöldhasú elment a több, mint 300 MTT-re úgy, hogy nemhogy FT-t nem tudtam összehozni, de plusszos session se nagyon volt. Azért úgy, hogy jószerével szinte csak hétvégén éjjel játszok, ez nem kevés verseny. Persze ez egy profinak meg sem kottyan, de nekem ez a lehosszabb vesztő szériám. Volt egy hasonló sorozatom, ami épp a nyaralás előtt tört meg. Ezzel a mostanival viszont egész szép görbét rajzol megint a Sharkscope:) Remélem most egy hotrun jön és beesik valami hasonló eredmény a közeljövőben. Jó lenne már végre megnyerni egy nagy létszámú verenyt, mert az még sosem sikerült. De nem adom fel! Tudom és látom, hogy ezeken a versenyeken, amiken játszom, a mezőny annyira gyenge még mindig, hogy csupán az kell hozzá, hogy az rng is mellém álljon és ne mákoljanak szét minden versenyen. Állok elébe az újabb végigjátszott hétvégi éjszakáknak, hisz eddig is ez volt az ára annak, hogy ott tartok és olyan eredménnyel, amivel teljesen elégedetlen nem lehetek. Néhány verenyen ha csupán 1-2 kulcspartit nem szopok be csúnyán, most több szép eredményről is beszámolhattam volna... (Ilyen volt pl. a 3$ rebuy, amin a 8k-s első díjért 12 főnél CL voltam, majd QQx flopon kerültem allin QT-el QJ ellen, amivel gyakorlatilag vége is lett a versenyemnek.) De hát ez a versenypóker és ez vagyok én most.