2008. december 12., péntek

Mikulás után, Karácsony előtt...

Megvolt hát a Mikulás party is. Rég írtam már a blogomba, de semmi kedvem nem volt hozzá. Pedig a buli fergeteges volt, lett volna mit firkantani róla:) Aki ott volt az átélte, akik meg nem voltak ott, azok csak sajnálhatják. Egy dolgot viszont azt hiszem mindannyian nagyon sajnálunk, mégpedig a két kedves barátunk távozását kis hazánkból:(((( Azért remélem mihamarabb találkozunk valahol (odakint vagy idehaza)!

Közben voltam egy hétvégét Miskolcon, aholis lezavartunk 2 nap alatt az egyetemen 4 laaborgyakorlatot, meg ha már ott voltunk, akkor letudtuk a matek vizsgát is:) Másfél óra alatt teleírtam 12 A4-es oldalt, csak jeles lesz már... Persze sok gondunk nem volt vele, mert igen tisztelt tanárunk fogta magát, oszt elment sétálni néhányszor, a köztes időt meg újságolvasással töltötte:D Mondjuk ilyen fura fazont még életemben nem láttam katedrán, pedig tanítottak már sokan életemben, de ez mindenkit kenterbe ver:) Elég annyi, hogy ad1: kisujjában van a tudomány de ad2: tud is tanítani (állítom még 60-as IQ-val is megértené az ember a Laplace-transzformációt, másodrendű inhomogén parciális differenciál egyenleteket és társait), ad3: tudja, hogy ez nem a fő tantárgyunk (naná) és így is áll hozzá, azaz tényleg tanítani akar (ami sikerült is neki) de a számonkérést nem veszi túl komolyan. Emellett mondjuk látni kellene, hogy lejöjjön milyen is a fazon, de higyjétek el, nekem élmény volt az óráit végighallgatni, pedig a matek az matek.
Van még 4 vizsgám január végéig, meg 23 nap tanulmányi szabim, így a legtöbb időt azt hiszem tanulással fogom tölteni, no meg persze gyönyörű kis családom társaságában. Talán lesz egy kis időm pókerezni is, mert a Mikulás party óta nem játszottam egy percet sem.
A köv. jelentkezésig maradok tisztelettel: Té

2008. november 19., szerda

Kis siker

Mármint pókerben. Merthogy múlt csütörtök este 10-kor elindultam egy 1$-os rebuyos mtt-n, ahol is 540 playa esett egymásnak. Mivel épp cg-ztem, gondoltam menjen még egy ablak mellette. 3000 garantált verseny volt, a rebuyokkal és addonokkal összejött 2300, így +ev-s lett a dolog. A cg-t hajnali 3 körül már nagyon nem tudtam nyomni, így maradt az mtt. Csak addont vettem és reggel fél 4-re ft-re sikerült jutni, ahonnan hazaküldtem gyorsan 2 embert, de 6-nál iszonyatosan belassult a dolog. 2 ember kieséséhez két vakszint kellett, aztán 4-en nyomtuk még több mint 3 vakszinten át, mikoris sikerült kiesnem két partiban. Az elsőben AQ-val cummtam az ellen JJ-ja ellen A-os flop utáni allinben a riverre beeső J-nak köszönhetően, majd NV-on 74o-al floppolt két párom halt el a riverre beeső A-nak köszönhetően: 74KQA volt a board. Turnön már allin voltunk, azaz jókor ment be a zsé, de volt azért néhány outja... A végeredmény +183$ lett, aminek azért tudtam örülni, de igazán szép az első helyért járó 800 lett volna. Sebaj, ahoz képest, hogy ezer éve nem játszok MTT-t neten (se), nem rossz.

Voltam még lent egyszer cg-zni a klubban is és bár nagyon gyenge asztal volt (értsd: kevés volt a lé), azért csak sikerült egy tízest plusszban összeszedni. Pénteken lesz egy 10k sc garantált 600k-s verseny szülinapi alkalomból, arra le kellene menni...

Betegségem sikeresen legyűrtem egyébként, már megint mandulagyulladásom volt, idén immár másodszor. Remélem nem lesz több.

2008. november 6., csütörtök

Két badbeat egy nap

Először is tegnap délután belázasodtam:( Hogy mit kaptam el, fogalmam nincs, ma délután lesz doki, majd megmondja. Dolgozni tuti nem jövök pár napig, bár most míg megírom eme rövid szösszeszenet, maradok.
A másikon viszont visítva röhögtünk Andival:) Merthogy székelykápit főzött a drágám tegnap délelőtt, majd délután ment dolgozni. Én ugyebár elbattyogok (szó szerint) Ádiért a bölcsibe, de valahogy lázasan nemigen kívántam a kaját. Ettünk pár falatot, aztán irány a fodrász, mert már be voltam jelentkezve, gondoltam nem mondom már le. Aztán beugrottunk még a boltba venni ezt-azt, majd fél 6 felé hazaértünk. Én meg egyre éhesebb lettem, de nemigen kívántam semmi nehéz kaját, hát gondoltam csinálok túróscsuszát. De nem ám csak a "főtt tésztára túró, meg tejföl" féleséget, hanem olyan igazit. Meg is főztem a tésztát, meg pirítottam szalonnát, amit aztán össze is kutyultam egy jénaiban, ahogy azt kell. Közben Ádika meglátván a kezemben a tejfölös flakont, addig nem hagyott békén, míg elé nem raktam egy tálkában, hogy befalhassa. Aztán még kettőt ráborítottam a tésztára, majd be a sütőbe. Ádi miután jól összemaszatolta magát, kijelentette, hogy jóllakott, mondom akkor irány fürödni. Gyors zuhany, öltözés pizsibe, majd irány a konyha és elő a farbával! Kopogott a szemem az éhségtől, ezért hát nekiálltam kiszedni a kaját. Mikoris feltűnt, hogy valami nem stimmel, aztán szép lassan beugrott: kihagytam a túrót a műből:( Wazze, ráborítottam fél kilót, majd újramelegítve a sütőt, pirítottam még fél óráig. Bár a végeredmény nem lett olyan szar, de csináltam már jobbat is:)))
Akkor lépek haza, délután irány a doki. Majd jelentkezem.

2008. november 5., szerda

Jó kis hétvége:)

Merthogy lejutottam a klubba, meg upgrade-eltük a lakást...

Péntek este tíz felé, miután Andris barátom felhívott telefonon, hogy beindult a CG a klubban, erőt vettem magamon és lebattyogtam a pincébe. Hárman ültek az asztalnál, meg ment még valami verseny is egy asztalon. Nosza, bültem 4.-nek. Jobb szeretek sh-t játszani, így feküdt a dolog. Főleg, mikor néhány leosztás alatt kiderült az egyik fazonról, hogy nem számít neki a pénz, meg ráadásnak mata részeg.
Kaptam is mindjárt egy AA-t, amivel megnyomtam 2500-ig, persze barátunk adta. Floppon cb-call, turn szintén, river allin-call: muckolt egyet. Hamar jött a dupla, szó se róla. Emberünk persze azonmód rámszállt és le se szállt rólam reggel fél 5-ig, amit nemigen bántam, mivel azidő alatt benyakalt még három üveg bort, a játéka meg egyre kiismerhetőbbé vált.
Ahogy estek ki az emberek a versenyről, úgy töltődött fel az asztal, a végén 9-en toltuk. Sikeresen beleszaladtam egy AA-ba a királyaimmal de nem csüggedtem, jó volt az asztal. Főleg úgy, hogy hárman voltak, akiknek mit sem számított pár rongyos 100.000 forint:) Csak el kellett tőlük nyerni.
Végüli hajnalra netto 155k-val tértem nyugovóra, ami nem rossz 100/200-on:)

Aztán tervbe volt véve, hogy veszünk pár dolgot a lakásba és csinálunk egy igazi gyerekszobát Ádinak, ahol elfér minden kacatja és játszhat egész nap. Már pénteken vettünk is 2 db fiókos komódot neki (tök buli- ahogy mondja a drágaságom: színes, sok fiókos), aztán vasárnap felrongyoltunk a kikába, meg az ikeába és beszereztünk pár polcot, egy előszobaszekrényt, néhány színes dobozt. Mondjuk a Puntoval elhozni egy 2 méter hosszú dobozt nem volt egyszerű, de megoldottuk. (Ugye macs, az ember nem is gondolná mi minden fér bele egy autóba?)
Hétfőre kértem is egy szabadnapot és reggel, miután Ádit elfuvaroztam a bölcsibe, nekiálltunk. Este 7-re végeztünk is (na jó, volt némi segítség: Andi öccse- aki speciel asztalosnak tanul-, ő rakta össze az előszobaszekrényt. Fúrtam összesen 33 lyukat a falba, de az eredmény mindenért kárpótolt: Ádikát hazahozva a mamától este, már nagyon kíváncsiak voltunk, hogy mit is fog szólni az ő kis birodalmához: új szekrények, polcok, meg persze színes dobozok telis tele a játékaival, plüssökkel, mesefigurák tömkelege a falon, a szoba közepén a kis asztalkája a székekkel- az egészből árad a vidámság:)
Nahát, azt az örömöt látni kellett volna, leírni úgy sem lehet:) Mondta ám egész este a magáét: "Tök jó!", meg "Az én szobám!" és hasonlókat. Nehéz is volt ágybaparancsolni, volt vagy 11, mire sikerült elaludnia, annyira izgatott volt a drága.
De azért Andika arcára is kiült az öröm, mikor végre estére készen lettünk: van már végre bútor az előszobában is (eddig nem sok volt), meg egy polc, rajta 4 doboz az apróságoknak, valamint két polc a nagyszobába is jutott, amikre végre rápakolhattuk a könyveket a szekrényből. Persze ezek mind-mind feldobják a lakást, végre lassan kész leszünk. Persze van még ötlet, csak egyenlőre a fedezet hiányzik hozzá, de ígérem, mindent megteszek az ügy érdekében:)

Ehhez az egész projekthez elengedhetetlen volt, hogy szerezzünk egy pincét, mert már nem fértünk el a sok használaton kívüli dologtól. Andikának sikerült a lehetetlen: kiderült, hogy a házban lakó barátnőjének akkora pincéje van, mint a nagyszobánk: hát mostantól ketten birtokoljuk. Le is cipeltük a nagyszobából a franciaágyat (miután darabokra szedtük), két babakocsit, meg a gyerekágyat (szintén darabjaiban). Máris nagyobb lett a hely az egész lakásban.

A mikulás partit meg már nagyon várjuk ám:) Csak egy dolog miatt vagyunk szomorúak, de azt úgyis tudják az érintettek:(

2008. október 29., szerda

Világválság

Az van, nem is kicsi. A magunkfajta kisembereknek biztosan, akiknek meg köszönhetjük az egészet, azok meg úgyis csak mellébeszélnek (szokás szerint), meg jót röhögnek magukban, hogy he-he, de jól megszívtátok. Aztán fogják a pereputtyot, oszt elmennek a Bahamákra kipihenni a fáradalmaikat, amidőn is kis hazánk irányítása íly sokat kivett belőlük. Szegények. (Anyád)
Mi meg ott tartunk, hogy nem sok kell ahhoz, hogy munka nélkül maradjunk. Pedig nem kis cégnél dolgozunk, vagyunk vagy 6000-en. A gond csak annyi, hogy acélra most kb. annyi szüksége van a világnak mint gumicsirkére. A mai állás szerint egyenlőre félárbócra eresztjük a zászlót (félgőzzel termelünk), de azt hiszem ez még csak a kezdet. Legrosszabb esetben jöhet a kényszerszabadság vagy a rendkívüli felmondás:( Gondolom nem csak mi vagyunk ebben a helyzetben.
Úgyhogy ráfekszem a pókerre. Oszt annyi. Menni kell játszani, lehetőleg élő cg-t, mert ott még rentábilis tudok lenni. A versenyt hanyagolom, annyi időm nincs sajna. Neten meg br-em nincs, legalábbis nl50-hez nem elég. De azért tolom azt is.
Vagy 4 hónap után lejutottam végre a pincébe játszani. Persze a szokásos: szünet után 90k-val átlag fölött asszem 700/1500-nál nagyvakon bentragadok 75o-al. Flop A57. Sirály. A turn 7-es meg még jobb, kivéve azt, mikor allin keveredek utg barátunkkal, aki momentán A7o-al röhögve tartja. Nem baj, feltornázom magam 40k-ra, mikoris floppon allint tolok (nem mondom be, csak a 2 kupacot betolom). Mikor hallom magam után a callt, felfordítom a lapom, mire az osztó kinyögi, hogy ez akkor dobott lap. Mondom, mi van? És visszatol elém kb. 4000 zsetont. Merthogy szerinte azt nem toltam be ahova kell... Betoltam volna máshova szívem szerint, csak hát kedvelem az osztót, úgyhógy inkább magamban dühöngtem egy keveset. Ki érti ezt? Hát így történt, hogy nem lettem gazdagabb egy laptoppal, de egy tapasztalattal mindenképp: akkor is beszélni kell előbb, ha egyértelműen cselekedsz, különben bacchatod.
Meg mi is ha a helyzet nem javul:(
Na csá, remélem a Mikulás partin összejön a társaság:)))

2008. október 20., hétfő

Boldog szülinapot magamnak:(

Merthogy elmúltam 36. A 6:3-ról és a 69-ről eszembe jut valami, de a szombati nap óta így leszek a 36-al is... Mivel megvolt ugyebár a nagy durral hírdetett-szervezett III. efháemes csapatverseny döntője. Nem írok már beszámolót a versenyről, megtették ezt már sokan. Azt viszont megjegyzem itt magamnak, hogy le a kalappal a RaisesBanda minden egyes tagja előtt, mert ismét megmutattuk, hogy egy 10 fős csapatversenyen ki kell jönnie a tudásnak. Lehet bedbítje valaki(k)nek, de összességében az eredményen látszania kell, kik gondolkodnak csapatban. Akik pedig bejutottak a döntőbe, azért néhányukról ez elmondható volt... Persze nem jött össze mindenkinek amit vártak maguktól, de ezúton üzenem nekik, hogy ne bánkódjanak rajta!
Ezúton is gratulálok a Sziklahalaknak, akik megvédték címüket, valamint a Pisztáciának is! Szép volt skacok!
Mi pedig örültünk a 2. helynek, az utólsó percig, vagyis míg ki nem derültek a mesés díjak...
Macsek leírta a blogjában, mit is gondol az egészről. Mivel a véleményem momentán teljesen megegyezik az övével, ezért nem is részletezném. Csak annyit, hogy ezúton is köszönöm azt a pár pillanatot, amivel sikerült feldobniuk eme jeles napot!

Engedtessék meg még egy apró megjegyzés: Vik blogját olvasom a kezdetektől, ezzel valszeg nem vagyok egyedül. Örülök a sikereinek, de az utolsó bejegyzésének uccsó bekezdését nem tudom hova tenni. Ha esetleg leírná, hogy szerinte, aki a közelben nem járt, ki(k) is az(ok), akik viselkedésükkel lejáratták eme nagynevű büszke (itt most inkább nem írom le nevű) pokersite-ot, azt megköszönném. Hozzáteszem, hogy: igen, valóban nem az oldal neve alatt futó csapat vagyunk és ennek a miértjét ő sokkal jobban tudja mint bárki más, de többen közülünk megfordulunk az oldalon ergo: kikérem magamnak ezt a dumát- pont. Én ott voltam, tudom miről beszélek. Azt meg csak halkan jegyzem meg, hogy egy emberen láttam feliratos felsőt viselni az egész verseny alatt és az éppen Manó barátunk volt. Pedig ha egy kicsit végiggondolnád amit leírsz mielőtt pötyögni kezdesz, talán tudnál örülni mások sikerének. Én azt tenném (teszem).

2008. szeptember 25., csütörtök

Csak sit'n go

Mégpedig a PS 3$-os turbója. Többre időm nincs sajna mostanság. Ezek mennek azért, bár nehéz megemészteni a tapasztaltakat. Egy-egy session indul 1-2 fizuval, majd 2-3 bukta, vagy épp pont fordítva. Sklansky dollárjaimból lassan lecserélhetném az autómat, csak egy valami nem szeretné ezt: a PS rng-je. A legszebb tegnap, mikor 3-an vagyunk, én utg-ből KK-val csak megadom az 50 nv-ot, mert 90%ban kv-ból allint kapok így. Ez meg is történik, amit szívesen adok- naná! Mutatja a 88-at, ami ellen van némi előnyöm:)- persze mindaddig, míg le nem jön a flop: 7TK. Balga módon azt gondolom, hogy zsebben a HU, ámde a 9 turnön már kezdek aggódni-nemhiába: riverre jön is a J:(
Az a szép a dologban, hogyha nem esnek be hasonló bb-ek, akkor hozom az asztalt (illetve ritkábban a 2. helyet). Csak hát sajna eddig az esetek felénél hasonló leosztások miatt nem duplázom, hanem kezdhetem a következőt.
Holnap megint suliba megyek (meg szombaton is) 8-tól 5-ig. Egyrészt jól esik, mert végre tornáztatom az agysejtjeimet, amit a melóhelyen nem nagyon kell, másrészt viszont nagyon lefáraszt a dolog. Rég volt már, mikor parciális differenciál egyenletekben kellett gondolkoznom- van annak már 11 éve. Majd csak belejövök lassan...
Sajna maccsal és Csabival ismét nem jön össze a találka hétvégén, de sebaj: bepótoljuk hamarosan!
Hétfőn meg indul a 10 napos nagyjavítás a FAM-on, 12 óra meló minden nap- de legalább bejön még egy havi fizu... Komoly játék úgysincs mostanság, élőben meg talán már a kezem is remegne, olyan régen voltam.

2008. szeptember 11., csütörtök

hintapalinta

Elkezdtem tolni a 3$-os sng-ket PS-en, miután cg-ben olyan szívás volt mint még sosem. Gondoltam meglesem milyen a felhozatal. Meg kell mondjam, ennyi fogalmatlan playával még nem találkoztam, bár játszottam már néhány tucat teremben. Csak egy példa: ss barátunk úgy gondolja, hogy HU marad velem és megadja a preflop emelésem, ami neki 10 zseton híján a full stackje. Flop után persze rátolom, amire ő hosszasan (értsd: másodpercekig) elgondolkozik, majd eldobja a lapját:) Így 100/200 vaknál marad 10!!!! zsetonja:DDD
Na szóval: esténként 3 napon át játszottam 6 fős 3+0,25$-os sng-ket. Egyenlőre egyszerre 1 asztalon, hova kapkodjak?
Első nap: 2,1
Második nap: 4,4,3,3
Harmadik: 1,1
A tegnapelőtt igazán kimaradhatott volna, mert így tök 0-ban vagyok, de legalább megy a dolog. Hozzáteszem, hogy a 2. nap 4 partijából 2-ben buktam KK-al. Egyszer TT, egyszer QT ellen. Egy sng-t csesztem el összesen, ott nem hittem az agro playának:) A többinél a PS rng-jének köszönhetem, hogy nem lett HU a dologból. Csak egy példa a tegnapi egyik játékból: egymás után sikerült elbuknom a következőket: AK vs KJ, AQ vs K9, 77 vs 66. Azért persze ez mit sem számított, azért csak megnyertem.

Ádika ma reggelre meg úgy gondolta, hogy átmegy paprikába. Mármint szegénykémnek a feje-hasa-háta olyan piros lett reggelre, hogy így nem mertem elvinni a bölcsibe, még azt hihette volna a többi lúrkó, hogy megjött a Mikulás:) Felkeltettem anyát (szerencsére ma nem dolgozik), így vihette is dokihoz délelőtt. Azt hittük, hogy itt az első himlő, de szerencsére csak ételallergiája van a drágámnak, 2-3 nap és elmúlik. A dokinő szerint túl sok gumicukrot evett:))) (merthogy abban sok az ételfesték). A röhej az, hogy valóban...
Holnap reggel meg kezdődiok az iskola. Hip-hip-hurrááááá:(((((((((((( Mindegy, összeszedem magam aztán meglátjuk.
Macs drága! Istibizti összehozzuk a talit ígérem!!!

2008. szeptember 1., hétfő

PS szopató

Na ja. Mondom ha már vége a nyárnak, nekiülök neten hétvégén. Betoltam 200-at PS-re, mondom kis verseny meg NL25 kezdésnek. Péntek este első verseny: 39 induló, első 200$. Szünet után átleg felett vagyok kicsivel, jött az AA. Sikerült preflop allinig vinni, mire ellen a kézbe AA-ra megkapta a flushét:( Jól indul.
Köv. verseny buborék, flop sorral allin, ellen 2 párjára riverre fullosodott.
CG péntek-szombat: -5 beülő kb. 10 óra játékkal. Fasza. Egy este 4-szer jött AA. 2-szer vittem a vakokat, 2-szer meg buktam teljes beülőt. Egyik J9-el hívott 1$-ig, amit toltam 3,5-ig agro fasz ellen. Adja, flop K94 szivárvány. Betel 1,5-t, megtolom 10-ig- adja. Turn J, allin megy, adnom kell- ennyi.
A legszebb, mikor másik playa emel preflop 1,5-ig, megtolom 6-ig, adja. Flop J55, emel 3-at, én rátolom, persze adja a floppolt 5-ös pókerével:( A vicc az, hogy any pp-vel ugyanezt csinálta, 2-szer töltött már fel, mindkétszer pp-vel erősködött. Végtére is most is az volt nála, csak most kapott hozzá még kettőt.
Aztán jöttek sorra a riverkillek. A nagy kasszákat rendre elbuktam: AQ vs AJ-nál a flop Q magas, persze jött végig a lyuksorával J-ra. A8 vs A7, riverre megkapja a 7-t. Flop 2 pár, riverre sora lesz. Flop TPTK, riverre jön a drillje és hasonló nyalánkságok.
Szóval finoman fogalmazva se sikerült ez a két session. Mentem volna le inkább élőben, pénteken állatkodás volt cg-n. Az tuti jobb lett volna, csak Ádikára nem volt felvigyázó.

He-he:)) Ezt próbáljátok ki:
http://www.ize.hu/click.php?id=6064&url=http%3A%2F%2Fwww%2Epichacks%2Ecom%2F

2008. augusztus 28., csütörtök

18$

Ennyit utalt MB-re a már nem létező costadelpoker. Tegnap nézem a leveleket és a szokásos pipálgatások közepette (a szemétnek a szemétdombon a helye ugyebár- Arius megoldotta:))) valahogy csak elolvastam egy ismeretlen címről érkezett emilt. Még jó, mert valami cég érdeklődött, hogy én vagyok-e MrTuzson aki a cdelpokeren játszott ezen a néven? Merthogy szeretnék kifizetni az ott elfekvő tizenvalahány eurómat. Jéééé, ilyen is van? Nem játszottam ott már vagy egy éve, ez a pénz is az ősidőkből maradt ott valami freeroll nyereményből. Mondom jöhet, kérem MB-re. És láss csodát, egy újabb levélben megköszönték, hogy ott játszottam, további sok sikert kívánva már küldték is a lóvét, még tegnap délután megérkezett.
Este nyomtam is egy óra nl10-et, csak hogy érezzem az ízét a játéknak. Hétvégén ugyanis lemegyek a pincébe versenyre, meg egy kis cg-re. Kell már egy kis adrenalinbomba, meg egy kis lóvé is jól jönne így a nyaralások után. Remélem anyósnak nem kell dolgozni menni és péntek éjjel ott alszik Ádika, akkor irány a club!
Minap bementünk a tecsóba, 11 éves unokaöcsémnek kerestünk valami ajándéknak valót szülinapjára. De, hogy mekkora bajban vagyunk ilyenkor! Pont már játékot nem tud venni az ember, mást meg mi a fact? Na mindegy, azért lett neki valami. Viszont Ádámot látni kellett volna, mikor meglátott a játékosztályon egy összeszerelt komplett traktort utánfutóval, persze neki való méretben. A kosárban ücsörögve tologattam ajándékot keresve, mikor megakadt a szeme a traktoron. Nem szólt ő egy szót sem, de fejecskéjét lehajtva, száját lebiggyesztve csak búslakodott. Andi szólt (én nem figyeltem), hogy nézzem már Ádikát, hogy fáj a szíve! Mondom kicsimnek, akkor hadd csücsüljön rá, ha úgy is tetszik, elvisszük, úgyis most lesz a névnapja. Azt az örömöt látni kellett volna! Ádi szemei csak úgy ragyoktak, boldogan mosolyogva birtokba vette új járgányát. Mentünk is egyből anyósékhoz összeszerelni, merthogy félkész állapotban árulták dobozba pakolva. Elment a szereléssel egy óra biztos, de megérte! Le se akart szállni róla egész délután.
Lassan garázst kell eszkábálnom a járgányainak annyi van már: 2 lábbal hajtós motor, 1 autó, 3 bicikli, 1 elektromos motor, 2 szánkó, most meg egy traktor is. Még jó, hogy anyósék családi házban laknak, ott elfér minden. A panelben már most is gondban vagyunk annyi játékot kell elpakolni minden este, hogy lassan nem férünk tőle. De sebaj, csak a kis lurkó játszhasson, egyenlőre ez a dolga:)))
Más: szeptember 12.-én pénteken indul a másoddiplomás képzés. Várom is, meg nem is. Egyrészt semmi kedvem megint tanulni, főleg ismét olyan tantárgyakat, amik csak addig érdekesek, míg át nem megy az ember a vizsgán, aztán jobb is ha gyorsan elfelejti. Másrészt három hetente rámegy a péntek-szombatom. Viszont legalább lesz +18 nap szabim, amit a vizsgaidőszak végéig ki kell venni. Majd elmegyünk még pár napra valahova, maradt még egy kis üdülési csekk.

2008. augusztus 25., hétfő

Vagyogatok...

Mától ismét tolom a melót. Vége a nyárnak, az Olimpiának, meg a szabadságnak is. Tulajdonképp jól sikerült a nyarunk, voltunk 4 napot Balatonfüreden a Hotel Marinában, majd Csödén néhány jóbaráttal egy hetet, ahonnan leruccantunk Horvátba Rab szigetre egy hétre kis családommal. (A csödei képek most már tényleg hamarosan publikusak lesznek...) Végül elmentünk Lillafüredre a Hotel Palotába 5 napra hármasban. Szó mi szó, az is felejthetetlen élmény volt. Gyönyörű környezet, jó levegő, full extrás hely- soha rosszabbat. Azért jó találmány ez az üdülési csekk, az ember fél áron nyaralhat belőle.
Közben anyóséknál sikeresen kitanultam az ács- és asztalos szakmát is: 4 nap alatt olyan tetőt, kerítést eszkábáltunk full fából a teraszra, hogy egy profi is a csodájára járhat. Wazze, az idejét sem tudom már, hogy mikor dolgoztam ennyit utóljára, de az eredmény mindenért kárpótol. Egyszerűen gyönyörű lett! (Képzeljetek el egy 5,5x3 m-es betonozott teraszt, ami fölé cseréptető került, 4 akác oszlopon 10x10-es gerendán nyugodva, persze végig körben kis kerítéssel elkerítve. Végén lekenve sötétbarnára- tuti jó lett az egész.)
A póker teljesen kimaradt az életünkből, amit nem is igen bánok. Volt 2 session összesen, ami 3 beülő mínuszra sikerült- le sem kellett volna ülni a gép elé, de hát hajt a vérem, ez van. A legszebb egy KK flop utáni allin volt AAA flopnál, persze az ellen AJ-val pókert floppolt:DDD.
Pénzem csak VISA-n van, de nemtom hova kellene befizetni, keresni kellene valami normális helyet, ahol érdemes volna tolni. 1 terem kellene, de fogalmam sincs melyik.
Ami hiányzik az egészből az a TÁRSASÁG. A Floppon volt-nincs, mióta macskát száműzték halott az egész. Valahogy élettelen lett, semmi élet, versenyek is csak hébe-hóba és azok is siralmasak. No mindegy...
Lesz viszont a csapatverseny, ahova természetesen beregeltem magunkat a RaisesBanda csapatba, remélem el is tudunk majd menni. Jó lenne már felavatni macsék hajlékát is, meg végre találkozhatnánk a többiekkel.
Olimpia: először is gratula a pólósoknak, Vajdának, Janicséknak és külön Kozmannéknak! Másodszor meg egy nagy rakás szar az egész. Nem azért, mert ennyi érem lett amennyi, hanem a nagy leégések és lélektelen játék miatt. Valamiért már előre nem vártam úgy mint régen az egészet, de persze azért néztem mikor tudtam. Hát bár ne tettem volna...
A magyar fogszakorvosok meg kapják be! Egy hét alatt nem sikerült kiűzni a fájdalmat a bal alsó hetesből. Megfájdult múlt vasárnap, miután tavaly novemberben tömést cseréltek benne. Hétfőn irány a fogdoki, aki közölte, hogyha kihúzza, akkor nem kell elmennem röntgenre! Bazd meg, inkább azon agyaljál, hogy mit tudsz vele kezdeni. Irány a rtg., utána indul a gyökérkezelés. Mivel másnap korai, szerda meg ünnepnap, ezért köv. időpont csütörtök délelőtt. Ok, haza. Estére még nagyobb fájdalmam lett mint előtte, sorban szedtem a gyógyszereket. Kedden betelefonálok, hogy valami nem jó, mire doki közli, hogy tűrjek. Anyád! Tűröm még egy napig, de egyre rosszabb. Mivel Kulcson vagyunk anyóséknál, szerda reggel irány a klinika, ahol közlik, hogy legközelebb Székesfehérváron van ügyelet. Jó, akkor oda megyünk. Miután sikeresen megtaláltuk, jött az asszisztens, aki közölte, hogy náluk biz'a 8000 Ft az ügyeleti díj! Meg a tiedet! Mindegy, bemegyek: rtg. után közli a doki, hogy gyulladás van, lehet bakteriális fertőzés is, meg mozog a fog és túl nagy tömés volt már benne ergo- ki kell húzni. Fasza:( Akkor kapd ki de gyorsan. Foghúzás után kérdem, hogy: de ugye nem maradt benn semmi? Megnyugtat, hogy minden rendben. Irány haza, délutánra minden ok, mire elmúlik a zsibbadás este van és jön a feketeleves: ismét fáj a fogam (helye)! De nem a húzás miatt, hanem olyan igazi fogfájás formájában, estére meg megint vérezni kezdett. Újabb gyógyszerek, reggelre meg véres minden körülöttem, a fogam helyén meg egy nagy alvatt vérrög- irány a körzeti doki, időpontom már úgyis volt. Mire majdhogynem lebaszott a dokinő, hogy miért húzattam ki, mikor még épp csak elkezdte a gyökérkezelést, pont azért mert gyulladásban volt! Na ezt add össze. Meg minek mentem Fehérvárra, mikor délelőtt a városban is van ügyelet minden nap. Fasza! Ezt meg egy klinikán nem tudják- sirály. Na mindegy: vérrög eltávolítva, irány haza. Aztán folytatódott a gyógyszerszedés nappal- éjjel, mert csak nem akart enyhülni. És így telt el az egész hétvége. Ma hétfő van, egy fokkal jobb a helyzet, de korántsem biztos, hogy nem leszek kénytelen visszamenni...
És egy igazi badbeat a végére: ugye nemrég macs csabival Miskolcon tett egy lakatot a szerelmesek hídjára. Gondoltam ha már Lillafüreden leszünk, mi is lakatolunk egyet. Még a melóhelyen szereztem egyet, amibe szépen beütővel bekopogtattam a nevünket. Igen ám, de mikor- némi telefonos segítségetz kérvén macstól- megtaláltuk a hidat, nemhogy macsék lakatjára nem leltünk rá, de még a mi lakatunkat se tudtam kinyitni a kulccsal- elbactam a lamellákat, mikor a beütővel ügyeskedtem:( Kulcs beletörött, úgyhogy nem csak a lakatkulcs, de a lakatunk is a patakban landolt...

2008. augusztus 8., péntek

Ma este pókerolok

Talán. Már ha nem esek be előbb az ágyba. De azért kellene már egy kis vérpezsdítő/idegromboló cg. Mivel ma dolgozok utóljára (mármint az egy hét szabi előtt), egy kicsit benézek online valahová. Legalább csetelek is egyet már ha találok valakit, bár manapság úgy néz ki, fellendült a dolog.
Megyünk a csapatversenyre is, remélem felavathatjuk a macsék által gyönyörűen felújított kéglit:) Szép lett biztosan, mert mikor még félkész állapotban láttuk, már akkor elnyerte a tetszésünket. Azóta bizonyára tökre otthonossá sikerült varázsolni, bár hallom néhol még azért kábelek lógnak ki a falból:))) Azt nem árulták el, hogy vajon azoknak a vezetékeknek mi lesz a sorsa, azaz mit is szeretnének rákötni. A vietnámi balzsammal végzett műveletek után lenne egy tippem, bár ezt inkább nem írnám le:))) Csak szóljatok ha kész van, rohanok és megörökítem (tudjátok olyan "hülye japán túrista módjára").
A Csöde-csoda képek meg ígérem tényleg hamarosan elérhetőek lesznek, de valahogy még nem szántam rá magam a műveletre. Pedig nagyon jók lettek, hát még a videók!
Macs írja a blogjában, hogy végre Olimpia. Hát 4 éve még én is így lelkesedtem érte (ahogy eddigi életem során mindig is így volt), de most valahogy nem tud lázba hozni a dolog. Ilyenkor már betéve tudtam minden adatot, hogy ki-mikor-miben érdekelt és le nem maradtam volna egyetlen valamire való sporteseményről sem, mégha magyar versenyző nem is volt érdekelt benne. De ami az idei Olimpia körül zajlott/zajlik, az valahogy elvette a kedvem. Illetve elvette azt a lehetőséget, hogy "felpörögjek", hogy lázba hozzam magam a nyitó ünnepségre. Valahogy ez most hiányzik, így -ha csak valami csoda nem történik- valszeg ez most "nem az én olimpiám lesz". Pedig higyjétek el, imádom a sportot. Magam is versenyszerűen kézilabdáztam majd 15 évet, voltam magyar bajnok is nem egyszer, meg bejárhattam egész Európát a Dunaferrel, de ez most valahogy mégis lapos nekem. Mindegy, talán ha látok valami szép magyar eredményt, megfordul a kocka. Bár Lillafüreden nem hiszem, hogy ezzel leszek elfoglalva, ott a gyönyörű környék, a finom kaják, hideg sör, no és persze legfőképpen szeretett kis családom: Andika és Ádi.
Ja és még valami: szeptembertől újra iskolapadba ülök: már tuti, hogy elindul a szakmérnöki másoddiplomás képzés, úgyhogy fel kell kötnöm az alsóneműt. Viszont lesz még idén +18 nap szabim, úgyhogy egy hónap plusz munka nélkül.
Egy hét múlva jelentkezem, addig is jó játékot mindenkinek!

2008. augusztus 7., csütörtök

Igen élek...(egy macskabarát:)

Csak otthon nem ülök gép elé. Ádám délelőtt bölcsiben, én melózok, délután együtt a család, este meg már fáradt vagyok. Mostanság póker egy szál se- nem tudom mikor lesz-, de sebaj... Csak ti hányoztok (mindenki tudja, kikre gondolok), bár azért figyelem a történéseket. Egy szóval: vicc ami mostanában megy. Nem fejtem ki a dolgot, engem csak annyiban érint a dolog, hogy valaha annyira szeretett közösségi oldalunk macs elvándorlása után (sic:((() messze nem olyan mint volt. Gyakorlatilag hónapok óta nem történik semmi, a közösségi élet a béka segge alatt van. Persze akiket megkedveltünk, akikkel barátok lettünk, ők sem taliznak ott és ennek a miértjét mindannyian pontosan tudjuk. De! -gondolom nem én vagyok egyedül akinek hiányzik a régi KÖZÖSSÉG- remélem lesz valami hely, ahol újra talizhatunk. Addig meg oltsátok egymást ezerrel, legalább a chaten zajlik az élet!

Ui: Vasárnap kiruccanunk Lillafüredre 5 napra a Palota hotelbe, jól jön majd egy kis pihi. A lakat már megvan:), csak azt nem tudom, megtaláljuk-e a helyét?

2008. július 30., szerda

Élek még...

Csak egy kicsit el vagyok havazva mióta hazajöttünk a nyaralásból. Anyósék kitalálták, hogy kicsi a ház amiben laknak, nosza el is költöztek azon nyomban egy nagyobba. Csakhogy ez némi melóval jár, ami egyfelől persze nem gond, csak munka után kinyargalni Kulcsra és estig nyomni, az azért már egy kicsit fárasztó. Viszont már profi szinten nyomom a glettelést, hegesztésből meg lassan mehetek minősítő vizsgára:) Végre összeállt már a szerszámtároló sufni váza, ami nem kis meló volt, ugyanis 6x3 méter az alapterülete, meg vagy 2 méter magas. Megyek is minden nap délután, meg valszeg egész hétvégén kint leszek ismét, úgyhogy pókerről még hírből sem hallottam az elmúlt egy hónapban. Kicsit már kezd hiányozni a játék, de arra még egy kicsit várni kell.
A beszámolót nem felejtettem el, ha gép közelébe kerülök, nekiállok a feltöltésnek.
-Nem eccerűűűűűűűűű az élet, de úgy szép ha zajlik-

2008. július 24., csütörtök

A nyaralásnak vége:(

Jó volt, szép volt- nem volt elég...
Röviden ennyi, részletek hamarosan képekkel, videókkal.

2008. július 6., vasárnap

Nyaralni mentem:)

Holnap reggel irány Csöde, e szép kis őrségi falucska, aholis eltöltünk egy kellemes hetet néhány barátunk társaságában úgysmint: Macs, Csabi, Zozó, Arius, Manó, Manóné, lányuk Dorka (aki ugyebár éppen főzőtanfolyamra jár, így nem lesz gondunk a kajára:), Zed és Luca.
Valószínűleg nem fogunk unatkozni de, hogy ne itt legyen vége a nyaralásnak, Andikámmal meg Ádival (+ Andi öccsével) vasárnap már rongyolunk is le 8 napra a Horvátokhoz Loparra (Rab sziget). Sikerült kivenni egy apartmant a strandon 10 méterre a víztől:)
Úgyhogy mindenkinek jó versenyeket, a river legyen veletek, mi 2 hétig hanyagoljuk a pókert, lesznek annál ezerszer érdekesebb dolgok kis hazánkban meg a szomszédoknál is:)

2008. június 17., kedd

Röviden..

Pénteken lebaktattam a pincébe egy kis szatelitre. Röviden: szünet után kiestem. Sebaj, indult egy 3k-s sng, azt viszont szépen megnyertem:)
Pénteken asszem ismét lemegyek, meg kell nyernem a győztesnek járó Mallorcai utat. Ha meg nem jön össze, akkor is lesz egy szuper hetünk ugyebár:))) Vár ránk az Őrség, már alig várom.

2008. június 9., hétfő

Royal flush után Balatonfüred

Történt még a múlt heti utolsó session legvégén, hogy leesett életem első royal-ja. Nem nagy cucc tudom, de nekem még sosem volt, bbár néhányat már láttam.
Íme:












Miután a végére ketten is kifizették, abba is hagytam a játékot, amit aztán azóta hanyagolok is. Hogy miért? Mert kénytelenek voltunk hármasban kiruccani 4 napra Balatonfüredre a Hotel Marinába:
A szállodában semmi különleges nincs, viszont óriási saját strandja van, ami szépen rendbe volt rakva, no meg Ádinak telis-tele gyerekjátékokkal. A csúszda különösen bejött neki, meg persze imád a homokozóban is játszani.
Sajna az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, mert kifejezett strandidőnek nem örülhettünk, de én azért fürödtem egyet a 22°-os vízben.
Azt érdemes elmondani a szállodáról, hogy all inclusive ellátásban volt részünk, ami tényleg azt takarta amit jelent: azt, annyit és akkor ehettünk-ihattunk, amikor, ahol és amennyit csak akartunk:) Reggel 7-11-ig volt a reggeli az étteremben, de 11-kor kinyitott a parton a snack bár is, amit este 6-ig lehetett igénybe venni,. mikoris már meg volt terítve 22-ig a vacsorához az étteremben. Persze közben 12-15-ig el lehetett fogyasztani az ebédet is, már akinek még volt hely a bendőben:) A kaja finom volt, a választék bőséges, így igazán el voltunk kényeztetve. Sört, bort, üdítőt meg csapolhatott az ember kedvére:)
Csütörtök délután aztán tettünk egy kis sétát Füreden, ami abból állt, hogy Ádika hol anya, hol az én nyakamban ücsörgött:)



















































Persze megvizslatott mindent a drágám.
















Aztán pénteken délután kimentünk a Balcsira egy kétárbócos vitorlással. Bazi nagy szél volt, meg nagyon szép felhők, úgyhogy óriási élmény volt.














































Vitorlás hajón még sosem ültünk, de azt hiszem ezentúl gyakrabban fogok. Ádám is tökre élvezte, bár kicsit tartottam tőle, hogy sok lesz neki de tévedtem.


































Persze Andinak is tetszett a dolog:)









Aztán Ádám kifejezett kérésére mentünk egy kört a városban egy kisvasútra hajazó járművel is.














Pókeresek figyelmébe ajánlanám a következő kishajót:)














Másnap még átruccantunk Tihanyba a menetrendszerinti hajójárattal, csak hogy Ádika élvezhesse még egy kicsit a hajózást. Most már csak a repülés maradt ki, legközelebb az következik. Amennyire imádja a repülőket tuti azt is élvezni fogja...

2008. június 3., kedd

Meggyógyultam...

Túl vagyok a nehezén:) Bár a hátsóm leginkább egy tűpárnához hasonlít de legalább már jól vagyok. Azért az se semmi, hogy szombaton az ügyeletre bemenvén a dr.nő felírt egy regiment gyógyszert, amit hétfőn a körzeti doki néni tanácsára elraktam a fiók mélyére, mondván ő ezt a gyógyítást máshogy képzeli el... Ez jó, csak kár, hogy nekem mindez vagy 5k-ba fájt.
Most ismét dolgozom, bár sok kedvem ilyen szép időben nyílván nincs (ezzel gondolom nem vagyok egyedül). Szerencsére légkondi van az irodában, így azért elviselhető a dolog. Pláne, hogy Andika unszolásának engedve (nem tartott sokáig) szabit kértem csütörtök-péntekre, hogy a múlt héten átvett üdülési csekk egy részének a nyakára hághassunk:)))) Andika ki is nézett egy szállodát, amiben a legjobb az ellátás formája, mivelhogy all inclusive pihenhetünk 4 napot a Balaton partján Bfüreden. Ide megyünk: www.danubiushotels.hu/hu/magyarorszagi-szallodak/hotel-marina-balatonfured
A szálloda átlagos, viszon egész nap ehetünk-ihatunk amennyi belénk fér, így valszeg sok költőpénzt nem kell vinni. Ádám ellesz mint a befőtt az tuti, nem féltem a drágámat:)

A hétvégén néztem egy nyaralót Kulcson, Dunaújvárostól 10 km-re. Nem, nem állunk úgy anyagilag, hogy megengedhetnénk magunknak (sőt...), viszont egyre inkább kezdem úgy gondolni, hogy pár éven belül eladjuk a lakást és veszünk arrafelé egy téliesített nyaralót. Ebbe amit néztem egyből szerelmes lettem. Hogy miért? A ház maga nem épp az álmom: szuterén egy bazi nagy nyárikonyhával meg műhellyel, felette óriási nappali amerikai konyhával, meg 6*4m-es!!! terasszal, legfelül meg 2 szoba. Viszont: a Duna a kert végében, ahonnan betonozott sója megy a kerti csónakházig motoros csörlővel. Wazze, egy ilyen kell nekem. Asszem tavasztól őszig nem sokat lennék a házban az tuti:) Ádám se akar hazajönni, mindig szomorú és hisztizik, mikor anyóséktól hazaindulunk. Mikor náluk van, egész nap meg se áll, a kertben játszik mindennel, ami számára egy kicsit is érdekes. Erre onnan irány haza a panelbe a négy fal közé... Na meg mekkora grillpartikat lehetne ott csinálni:) Majd belehúzunk, aztán csak összejön egyszer.

Pókerügyileg semmi extra nem történt. Keveset játszottam de így is azért becsúsztam fizuba a rake race-en. Ezzel el is felejtem ezt a sportot, elegem van az ipokerből... Tök 0-ra hoztam ki, ami azért legalább nem mínusz. Meg erre benyögi a support, hogy ez a hónap egy kalap szart nem ért, mert gyengén muzsikáltunk? Aztán meg még 8 embernek odavet 10-10 dolcsit, meg kiírja egy újabb hónapra a versenyt??? Ez kész... Vicc ahogy van.
Voltam pénteken élőben a Grand Masters 5. fordulóján. Zoli barátomnak hála kiestem 19.-nek a 30-ból, mert miután 7 vakszinten keresztül szinte nem volt olyan flop amiben ne figyelt volna legalább egy J, az AK-m szépen elhalt a JJ-ja ellen a 4JAA5 boardon... Hihetetlen hogy jött neki a lap, én voltam a 4. akit kiejtett, a legrosszabb lapja is set volt flopra. De legalább meg is nyerte a versenyt.

2008. május 29., csütörtök

Live CG-ből mandulagyulladásba...

Értem ezalatt, hogy még múlt hét pénteken lebattyogtam a pincébe egy 10k-2 rebuy-addon garantált 1 millás versenyre, amiből kiestem ugyan a szünet után de persze maradtam azért némi CG-re. Mondjuk a kezdő 15k zsetonból a szünetben volt már 60k, így először életemben addont se vettem, gondoltam az a 30k nem fog számítani. Ha megy úgyis megy, ha meg nem akkor kár erőltetni. Persze szokás szerint egy csóka ejtett ki két leosztás alatt, mert a K8o neki egy tuti lap... Nem ragozom.
Aztán fél 11-kor irány a cash asztal, végre!!! Már nagyon régen nem játszottam élőben, amikor tudtam volna menni, akkor éppen pangás volt a clubban. Bezzeg most: jó kis playák voltak megint, így gyorsan leültem a szokott helyemre. Jól indult a dolog, mikor kb. a 3. leosztásban 77-et kapok kézbe. Volt egy emelés- talán 600-ig-, amit 2-en adtunk. A flop szebb már nem is lehetett volna: 237 szivárvány. Második beszélő voltam, mire a főnők elsőnek betolja az összes zsetonját, vagy 8k-t. Kérdezem bambán a másikat, hogy te megadod? Mikor látom rajta, hogy már alig várja, hogy betegye a zsetonját- ez jóóóó! Tuti nagy pár van a kezében, a főnők meg nagyon szar helyzetben lesz, mert ő csak dobatni akart. Mondom nagy duzzogva, azért én megadom, mire emberünk allint tol kb. 15k-ig, amit én boldogan tartok. Mutatja az AA-t, főnök meg a 66-ot, nem javultak le. Lényeg, hogy reggel fél 5-kor 87k-val álltam fel, ami nettó 57 ha levonom a versenyre befizetett 10-et. Soha rosszabbat:)

Viszont szombaton 4 óra alvás után arra keltem, hogy egyrészt nem tudok nyelni, másrészt 38,5° a lázam. Paff neki. Biztos hideg volt a sör- ami egyfelől igaz, másfelől estére kiderült az ügyeletre elmenvén, hogy az nem lehet a ludas, mivel mandulagyulladásom van. Fene tudja honnan szedtem össze a bacikat, a lényeg, hogy hétfőn dobhattam a szemétbe a szombaton felírt gyógyszereket, mert a dokimnak nem tetszett. Ő inkább úgy gondolta, hogy telelyuggatja a fenekemet és naponta ad egy szurit, meg mellette felír olyan gyógyszert, amire egy korty alkoholt se lehet inni... Egyre jobb. Viszont legalább a héten nem mentem dolgozni, meg talán még a jövő hét eleje is kimarad. Ma már lázam nem volt, így aszt hiszem holnap elmegyek este a Grand Master 5. fordulójára. Egy kis élő póker nem árthat meg:)

2008. május 19., hétfő

Állati hétvége

Mivel gyönyörű időre ébredtünk szombat reggel, gondoltunk egyet és elvittük Ádámot Pestre az állatkertbe. Képről sok állatot ismer már, mondja is rendre, hogy épp mit vél felfedezni egy fotón vagy a tv-ben. Kíváncsi voltam élőben mit szól pl. egy elefánthoz, mekkora szemeket mereszt majd rá:) Nomost az első állat amivel találkoztunk épp egy ormányos volt. Ádi mikor kiszúrta (nem volt nehéz), egyből nekiállt ilyesztgetni a csöppséget:))) Majd be...tam a röhögéstől. Sétálgattunk, csodáltuk a szebbnél szebb négylábúakat, madarakat, csúszó-mászókat, Ádi meg amikor épp nem volt kedve nézelődni, csak felült a nyakamba és úgy róttuk a kilómétereket.
Mondjuk azon egy cseppet meglepődtem, hogy egy 2 éves gyerektől is legombolnak több mint 1000 forintot, dehát valamiből etetni is kell az állatokat ugyebár. Viszont mikor odajöttek, hogy támogassuk az állatkertet és vegyünk valami újságot aranyárban, na őket elhajtottam a francba. 5 rugóért nézelődünk egy fél napot, majd még emellett adakozzak is. Az árakról csak annyit, hogy 2 deci buborékmentes vizet hozzánkvágtak 300-ért, egy csöpp fagyi meg 400-ba fájt. Persze enni-inni kell, úgyhogy egy napi kirándulásért nem is olyan sok az a 15k... Legközelebb a vidámparkba kell elmenni, megtetszett a kalózhajó, meg a szabadesős nemtommi... Még messziről is durva látvány volt, hát még ha rajta ül az ember.
Tegnap meg kimentünk anyósékhoz Kulcsra, Ádám imád ott lenni. Van egy tonna játéka a kertben, persze egyik se kell neki. Ellenben imád füvet nyírni, locsolni a slaggal, meg hasonló gyerekjátékokkal nyomulni. Olyan profin csinálja, hogy én se tudnám jobban:) Van egy emeleti szoba a házban, ahova csak egy külső, igen meredek lépcsőn lehet feljutni. Persze ott van minden szerszám, nekem meg szükségem volt erre-arra. Mentem is föl-alá elég sokat, mígnem az egyik lejövetelnél a lépcső alján landoltam:( A bal alkaromon a könyököm alatt most egy tenyérnyi helyen bőr egy szál se, ellenben szép meggypiros az egész, meg elég gusztusosan váladékozik. Persze az udvaron ücsörögtek a többiek akik csak annyit láttak, hogy Zsoltika nem éppen megfelelő pozitúrában jelenik meg a ház sarka mögül, mivel először csak két lábat pillantottak meg. A reakciót meg inkább nem is mondanám: úgy röhögött mindenki, hogy majd meg szakadt:) Még Ádám is a hasát fogta a nevetéstől, csak valahogy nekem nem volt kedvem röhögni a szitun.

Pókerügyileg sok dolog nem történik mostanság: neten 1-2 beülő mínusz után 1-2 beülő plusz, versenyen meg csak ITM sikerül kerülnöm, a végét valahogy mindig elcseszem. Viszont ha minden igaz, akkor péntek este lemegyek a klubba, 1 millió garantált verseny lesz, azt majd szépen megnyerem és már rendben is lesz minden.) Ha meg mégse, akkor végre cg-zhetek egy kicsit, az utóbbi időben ez se jött össze.
Bizonyára ismerős néhányotoknak, itt a klubbunk a pincében (köszönet a fotókért Para-Kovácsnak!):

2008. május 13., kedd

Hétvégi összeröfennés némi pókerrel

Történt, hogy múlt héten Zozó barátunk bejelentkezett egy hétvégi látogatásra. Mivel semmi jónak nem vagyunk az elrontói, természetesen igent mondtunk. Aztán úgy alakult, hogy macsek Csabival is úgy gondolta, nem bír ki nélkülünk egy percet se, így szombat délután Manóék náluk történt villámlátogatása után meg is jelentek szerény hajlékunkban. Zozó munkahelyi elfoglaltságai miatt lemondta a részvételt, így négyesben kezdtük a hétvégét.
Ádámot csak estefelé vittük ki a nagyihoz, hogy legyen egy kis ideje ismerkedni macsékkal, úgy is gyakran találkoznak még:) Persze jó házigazdához méltóan természetesen főztünk is, nehogymá' éhgyomorra kelljen alkoholos italt fogyasztani. Tejfölös-gombás csirkepöri galuskával volt a menü, gondoltuk az tuti bejön mindenkinek. Aztán- miután már kész voltunk vele- egy gyors telefon, hogy merre járnak. Épp féluton cammogtak Dunaújváros felé, mikor gondoltam megkérdezem őket, hogy is állnak gyomorilag? Persze kopogott a szemük az éhségtől, én meg megnyugtattam őket, hogy lesz mit harapni- de itt jött a feketeleves: mindketten utálják a gombát! Fasza... Mondom akkor esztek amit találtok, de szerencsére míg kivittük Ádit Kulcsra a nagyihoz suttyomban azért jól teleették magukat:) Hiába, Andi főztjénél nincs is finomabb a világon!
Vacsi után leültünk pókerolni néminemű alkoholos ital társaságában. Macs belekóstolt mindenbe, amit pici pohárból szokás inni: whiskey (krém változatban is), eper pálesz (igazi házi, még nekem is sok...), mézes pálesz, hogy csak néhányat említsek. Csabival meg elsörözgettünk... Dealer's choise-t játszottunk, úgy mint holdem, omaha, meg persze Andi kedvencét, az 5 lapos cserélőst. Deepstack torna volt, ahonnan persze sikerült elsőnek kiesnem egy omaha parti utáni meggyengülést követően: 67-el sorom volt 589 floppon, mire turnön allin keveredtem maccsal, akinek nyílván ugyanez volt a kezében, viszont az allinnél kijelentette, hogy még javulhat:) Mondom- persze én osztottam- akkor J kell mi? És természetesen ki is dobtam neki:) A partit aztán macs nyerte meg és jött egy kör Gazdálkodj okosan! társas. Miután Andival ebben is alul maradtunk, hajnali 3-kor el is tettük magunkat másnapra.
Délelőtt felriadván az éhes pocikat megtömtük a Halászcsárdában mindenféle jóval, amikor is Zozó jelentkezett, hogy mindjárt ül a buszra, ha nem gond akkor lejönne. Mivel délután a klubban meg egy 0+1000 korlátlan rebuyos verseny volt, hamar meg is beszéltük, hogy elindulunk mindannyian. A rebuy 2000 HUF volt és mivel 6!! vakszint után jött csak a szünet, egész szép prizepool jött össze a közel 40 indulóval. A kezdő 10k zsetont a szünetig 70k-ra vittem fel, így a dupla addonnal egész jól álltam szünet után. Jól ment a játék, mikor is 2 asztalnál AJ-val behívtam egy playát allinra a 350k-mból, amit simán adott AJo-al. 100k el is ment ezen a partin, mivel a J-ra ledobták neki a flössét:( Aztán FT-n ugyanez a balfácán ejtett ki: dealerben 33-at kaptam 30k-s vaknál. Középről ugyanez az arc limpelt egyedül, én betoltam a 180k-m, amit ismét AJo-al megadott... Szép játék, mondhatom. 50k-ja maradt volna, ha nyerem, de a riverre leesett a J-ja. Mindegy, jól játszottam és ez a lényeg, legközelebb remélem már fizuba kerülök, mostanában az FT-ről mindig kiesek buborékban... Macs viszont megnyerte a versenyt (gratula itt is!), így +EV-s lett a hétvége számukra.
Zozóval még beültünk egy 8 fős 5k-s sngora, de ugyanaz a playa, aki a versenyen, itt is kiejtett két partiban. KJ-val emeltem, amit nyílván A9-el adott, majd a K9x floppon simán adta az allint. Természetesen a turn A lett, így a maradék zsetonomat egy 55-re betolva a riverre érkező 9-es adott egy párt a playa kézben lévő 94o-ra:( No komment.
Jó hétvége volt, gyakrabban kellene ilyet összehozni:) Manócsalád egyszer beválthatná az ígéretét és tiszteletét tehetné nálunk, már nagyon várjuk:)

És még egy dolog. Akinek hiányoznak macsek kaparászásai (gondolom sokaknak), azok mától itt olvashatják tovább:
http://www.macsek33.blogspot.com/

Jó olvasgatást mindenkinek!

2008. május 6., kedd

II. Országos Csapatverseny- RaisesBanda története

Kezdem azzal, hogy a tavalyi év feelingje után- gondolom nem vagyok ezzel egyedül- nagyon vártam az idei versenyt. Tulajdonképp nem is magát a versenyt, hanem az együtt játszás, ökörködés örömét a többiekkel. Sajnos a csapat sorában némi változást kellett eszközölni: Manóék és Vik nem jöhetett. Ott volt helyettük viszont James, Dari és egy új fiú: Daniboy.
Csapatunkkal így semmi gond nem volt, annál nagyobb a verseny lebonyolításával: gondolom senkinek nem mondok újat, de ez a "vad" dolog teljesen tönkrevágta az egészet- sokkal nagyobb szerepet tulajdonítva ezzel a gamblingnek, kiegyenlítve az erőviszonyokat. Mert mit is mondhatnék akkkor, mikor szerzett pontjainkkal a vadak nélkül simán továbbjutottunk volna a 2. helyen, így viszont olyan csapat lett a befutó, akik 5 vadat kiszórva és ezzel hatvanvalahány pontot gyűjtve, mindössze 25!!! pontot tudtak ezen felül prezentálni? Vicc az egész.
Persze sajnos több kulcs szituban nem állt mellénk a szerencse- vagy mondhatnám úgy inkább, hogy igen balszerencsések voltunk. Ott volt ugyebár Dari floppolt A sete, vagy mondhatnám Arius A4 vs A2 preflop allinjét az ss vad ellen, mikoris flopban ott figyelt a 4-es, de a pikk turn és river flusht adott az ellennek. De ide sorolhatnám magamat is: 100-as BB-nél AQ allinemet a CL-nek adni kellett AJ-val és persze, hogy jött a J...
Sebaj, ez most így sikerült. Viszont ezúton gratulálok a továbbjutott csapatnak, remélem lesz még flopos az elődöntőkben!

Van azért egy csapatpólónk a későbbiekre, amennyiben a többiek is úgy gondolják, a következő versenyen ismét elővehetnénk.
A hely maga egyébként jó volt kivéve, hogy baromi meleg volt, a piát meg aranyárban mérték.
Fini volt viszont a pizza, hideg a sör, Zed rallyzása is felejthetetlen lesz a garázsban. Macsnak köszönjük a gyerekszobát, a többieknek meg a tisztes helytállást, a következőn nem kegyelmezünk, ígérem!

A CSAPAT:
Zozo, Andi, Daniboy, Zed és Luca:)
(No és persze jómagam, a fotós...)












Macs, Csabi, Arius, Dari, James











2008. április 29., kedd

Két MTT

Tegnap este elindultam egy 5$-os freezouton. Hogy közbe ne unatkozzak, toltam egy 10 centes korlátlan rebuyost is:) Sok csoda nem történt. Míg jöttek a lapok a 220 indulót felvonultató 10 centes csodán, addig a szokásos lapsivatag volt az 1000 indulós 5 dolcsison. Miért nem fordítva van? Ki tudja... Azért tartottam magam és sikerült ITM-ig kihúzni, valahol a 70. helyen pottyantam ki. A viccpartin viszont HU-ig jutottam, de ott meg T-es magasra adta a flop allinemet a csóka: sajna csak egy sorhúzóm volt, neki meg lyuksor+ ugyebár a T-es- kitartott. Így is összejött 20 dolcsi, meg azért végre egy HU is, hacsak ilyen kis tétű versenyen is...
Majd szerdán megmutatom, ki a legény a gáton:)

2008. április 28., hétfő

Happy birthday Ádi!

Kicsi fiacskánk vasárnap volt 2 éves. Hogy repül az idő- hihetetlen... Még épp csak most született, most meg már igazi kis gézengúzzá cseperedett. Volt is ünneplés, sőt mindjárt kettő is. Szombaton hozzánk jöttek a nagyiék, meg mindkét bátyám, gyerekestül. Volt sok ajándék, torta, ami ilyenkor illik. Vasárnap meg kiugrottunk délelőtt a másik nagyiékhoz, lévén a másik tortát is be kell falni:) Ádám imád ott lenni. Egyrészt egész nap a szabadban lehet, másrészt -persze azért bizonyos keretek között- de azt csinálhat amihez éppen kedve szottyan. Kapott egy kis 3 kerekű bicajt, no arról le sem lehetett robbantani, bár az elektromos mocit azért csak elő kellett venni. Anyóssal mi meg felraktunk egy kondér halálszét bográcsban, enni is kell ugyebár. Én meg nekiálltam kocsit takarítani. Mivel hétágra sütött a nap, gondoltam nekivetkőzöm, mindezt délelőtt 11-kor voltam képes elkövetni. (A cicanaci ideje már lejárt, így macsek max. jövőre láthatjátok.) Ezzel nem is lett volna semmi baj, csak azzal nem számoltam, hogy délután 4-re fogok végezni- estére a hátam pecsenye pirosra sült. A halászlé viszont remek lett, a torta is fincsi volt és végre egész nap levegőn voltunk.

Póker nem sok volt, 1-2 verseny, semmi eredmény. Szerdán Grand Master 4. forduló, arra úgy néz ki, el tudok menni. Pénteken meg indul a mandula: csapatverseny!

Macs kolleginát meg nagyon sajnálom. Illetve úgy pontos, hogy őt sajnálom, azokat az embereket meg, akik így semmibe veszik a fáradozásait, csak lesajnálni tudom. Meg is értem, hogy ezek után elmegy a kedve az egésztől. (Csak halkan jegyzem meg: azért bízzunk!!! benne, hogy nem végleg.)

2008. április 24., csütörtök

Grand Master Bajnokság Dunaújváros 2008- 3 forduló után

Jövő hét szerdán lesz a 4. forduló, arra úgy néz ki el tudok menni (hacsak közbe nem jön valami). Jelen állás szerint így állok a 12 fordulós versenyen (eddig csak az elsőre tudtam elmenni):

Grand Master Bajnokság Dunaújváros 2008
3 forduló után

1.Marton János 163,1
2.Orgován Mihály151,1
3.Vörös Gábor 143,6
4.Tarnai Attila 124,4
5.Varga István 101,6
6.Paréj Gábor 90,7
7.Néber Tibor 89,8
8.Elek Tamás 88
9.Bucher Zoltán 83
10.Szalai János 77,8
11. Kazsuk Dániel 75
12. Právics Krisztián 73,4
13. Varga Tamás 73,2
14. Nagy Miklós 67,5
15. Képli László 63,5
16. Dani Csaba 62,2
17. Kispál László 61,3
18. Bucher András 55,6
19. Törő Zsolt 55,4
20. Nagy Győző 53,1
21. Mendi József 51,8
22. Varga András 40,2
23. Balló Péter 35,6
24. Zrupkó Ernő 33,6
25. Horváth József 32
26. Fábián Ferenc 31,7
27. Fekete Zoltán 30,6
28. Nikl Gábor 30
29. Fejes Zoltán 28,3
30. Kiss Zoltán 27
31.Kertész Tibor 25,9

2008. április 21., hétfő

Jó kis hétvége

Volt minden: három session NoiQ-n, Pokerroom csapat-selejtező, jó idő, eszem-iszom, tali a haverokkal... Mi kell még?

IQ-n a múlt heti -6 beülő után a hétvégi 3 sessionben +5,5 beülőt csináltam. Most nem mákoltak le, ennyi a titka. Illetve egyet nekem sikerült mákolnom, de ezt adni kellett. SH 6-os asztalokat tolom, nekem jobban fekszik. 99 nálam KV-on. D-ből jön egy megadás, emelek 4BB-t, NV dob, D-ből visszaemelés 8BB-ig. Nyílván adom: flop Q9x, két pikkel. Emelek 3/4 potot, mire kapok egy allint (nem keveset). Még mondtam is Andinak, hogy gyere nézd meg, mert adnom kell, de tuti QQ van nála! És lőn, így is volt. Persze most én mákoltam: nem lett pókerem, de runner-runner flushöm igen:)
Ritkán futok bele nagyobb setbe floppon, ha szívok vele, akkor turnre vagy riverre esik le az ellennek a 2 out, de ezt most szerencsémre nekem adta az rng:)
Volt még egy szép parti, mikoris KK volt nálam NV-on. SS 3,80-al (NL20-on) ül és UTG-ből emel 0,80-ig, mire a mögötte ülő megtoldotta még 2$-al. Itt kellett volna eldobnom és meg is tettem volna, ha az eredeti emelő előtt több zsé van. Így ugyanis simán lehetett a 2. playánál bármi (nem csak AA), gondoltam allinre hívja az ss-t. Tutira biztos voltam benne, hogy SS behívja a maradékot, így csak megadtam. SS allin a maradék 1$-al, 2. adja, én is. Flop: TKx két pikkel. Emeltem 3$-t, amire kaptam egy allint. Akkor mégis AA van nála, de így persze adtam. (Has nincs K a flopban, akkor is ezt teszem, de a visszaemelésre már persze dobtam volna.) SS-nél A2 pikk, 2.-nál AA. Turn pikk x, river pikk T-es!!! Fullal vittem a teljes potot. Kíváncsi vagyok ki hogy játszotta volna a partit? (Annyit még hozzá, hogy nekem is, meg AA-os playának is kb. 23$-ja volt a parti előtt.)
Lényeg, hogy most 274$-n állok, amivel 3 nap után elégedett lehetek. Tolom még a hónap végéig, aztán asszem cashout innen, elég volt a NoIQ-ból...

Pokerroomos csapatverseny se3lejtezője: mivel 7-be kellett kerülni, elég konzervatív játékot játszottam, sajna lapom se nagyon volt. Tartottam az átlagot egy-két rablással, majd elég hamar kialakult a 7-es mezőny. Aztán 66-ra kaptam egy gyönyörű 565 floppot, amit sikerült szépen megjátszanom, ezzel megerősödtem egy kicsit, majd asszem Kope 88-a ellen mentem allin AK-val, amire fullom lett. 3 között viszont két partiban kiestem: AQ (nálam) vs. AT preflop allint tudtam veszteni egy turnre beeső tízes miatt, majd TT-em nem tartott ki egy A9 ellen. Pedig ezek nem is 50-50-ek voltak... Végülis mindegy, mert a célt sikerült elérni, de azért ha hozom az elsőt, könnyű dolgom lehetett volna a HU-ban. Csak azt nem tudom, hogy hogyan lesz a lóvés verseny, elég nagy a homály egyenlőre.

Szombaton Pestre voltunk hivatalosak (:)) egy kis baráti összeröffenésre, ha menni kell, hát menni kell- végre találkoztunk néhány jóbaráttal, még ha csak rövid időre is:)
Vasárnap aztán verőfényes napsütés: Andival meg Ádámmal átruccantunk Tassra faterékhoz, kicsit voltunk végre levegőn is. Van ott az ősöknek egy kis faházuk, lehet pihizni ezerrel:) Ettünk egy frankót az étteremben, kis dumcsiparti, aztán már sajna el is telt a hétvége...

2008. április 17., csütörtök

A szopószéria folytatódik

Evvan, ezt (nem) kell szeretni. Tegnap folytatódott a negatív széria: mínusz két beülő. Mert persze, hogy fullomat leverte a nagyobb full, flössömet meg a nagyobb... Elsőnél nálam 53o BB-ben. 5-en nézünk floppot, ami gyönyörű, csalogató 538 szivárvány. KV betel fél poto, persze visszadurrantok, egy playa középről adja, ahogy a KV is. Turn: 5! KV minraise, én megtolom még, erre középről kapok egy allint. KV dob, mit tegyek? 88 és 58 ver jelen állás szerint, tehát adnom kell: nem nehéz kitalálni mi volt nála- persze, hogy poket 8-as:( A másik SH, QKs-el emelek osztóból, BB adja. Flopra flösshúzóm van, ő csekk, én 3/4 potot tolok. Adja. Turnre megvan a flössöm, mire behív negyed potot, én vissza potig, ő allin- fasza. Tuti, hogy jobb vagyok, adnom kell: mire riverre leesik a 4. szín, így A flössel (négylapossal) viszi az egészet:( Bacca meg a NoIQ ott ahol van. Két sessionben elment 6 beülő. Asszem ennyi volt a rake race részemről. Nem éri meg. Azt hittem nem lesz gond, szépen nyeregettem, de ez a két nap betett, de rendesen. Most még pluszban vagyok, de ha így folytatódik már nem soká...

2008. április 15., kedd

Amikor a farok csóválja...

Az bizony nem egy kellemes érzés. Velem tegnap este pontosan ez esett meg. Mert ugyebár a magamfajta NL20-on nyomuló többség naívan azt gondolja, hogy tudása (szerencséje) talán most már hosszú távon elegendő egy stabil plussz eléréséhez. Egy nagy büdös lóf*szt. Nyomulok 4-5 asztalon NoIQ-n ahogy esténként szoktam. 1,5-2 órás sessionök, manapság ennyi fér bele. Betoltam március elején 130-at, abból lett hó végére a race 50 dolcsival meg 10 dodó bónusszal pontosan 180. Ez ugyebár kemény -10 dolcsi cirka 18-20 órányi játékkal- siralmas. Mindig ugyanaz a forgatókönyv: kis plusszok jönnek, majd bukta egy nagy kasszát úgy, hogy minimum 60-40 ide, de általában ennél csak jobb. 1,2,3, max 6 outok esnek le az ellennek. Így viszont ez a vége. Sebaj, új hónap, újabb próba. Mivel FR-en nem megy, vissza a SH asztalokhoz. És láss csodát: jönnek a plusszok is- tegnapig. Merthát nyílván nekem már sok az a 284$ ahol éppen NoIQ BR-em áll- legalábbis e becses terem szerint. El is ment 80 dolcsi fél óra alatt. Ebből 2-szer 1 outoltak, egyszer fullom bizonyult kevésnek póker ellen, legutóljára floppolt setem verte a riverre leeső 2 outja- nagyobb setet eredményezve. Nem fogom én semmire a dolgot, egyszerűen vannak napok, mikor rendre leverik az embert. Ez van, ezt el kell fogadni. Ma tuti nem játszom, kell egy kis pihi, holnaptól aztán újult erővel tolom tovább, mivel úgy néz ki ebben a hónapban is csurran-cseppen valami a végén- hacsak abba nem hagyom.

2008. április 10., csütörtök

NoIQozom

Esténként megy egy kis NL20 4 asztalon. Semmi extra, a szokásos ipokeres szopás. Bár plusszos vagyok, azért a legdurvább partik mégiscsak itt vannak. Olvasom gizdánál, hogy floppolt sorát verte egy flop egy pár riverre fullá erősödve. Tegnap velem ugyanez történt, ott is hagytam abba az addig jól menő játékomat. Nálam KQ nagyvakon, SH asztal. UTG limp, KV egészít, én csekk. Flop JT9 szivárvány. KV csekk, én bet pot, UTG allin 2,5$, erre KV megadja. Többje van egy kicsivel mint az én 20 dolcsim. Egyértelmű, hogy talált egy párt. Setje nincs, mert 99, TT, JJ-ra emelt volna preflop, eddig a partiig többször csinálta (3BB preflop bárhonnan SH-n, bármilyen pp-vel). Nézzük akkor, hogy mennyire érzi erősnek magát: visszatolom a 2,5-et 7$-ig, ő megadja. Turn újabb 9-es. Így már melegebb a szitu, mert lehet 2 párja, vagy 9-es drillje, de itt allin megyek a kis emelésére, kapok egy auto callt. River J- itt már tudtam, hogy szoptam. Persze 89o volt nála, azaz flopra nyitva volt alul-felül, meg volt egy 3rd párja, ami neki megérte a parti ilyetén lejátszását.
Legalább tartom magam a középmezőnyben, cél az újabb 50$.

2008. április 2., szerda

Egy pár klipp

De rég hallgattam ezeket, pedig fiatalabb koromban nagyon szerettem (még most is):
Egy kis ízelítő a teljesség igénye nélkül. Most ehhez volt kedvem:

Ákos:
http://www.youtube.com/watch?v=1AY4AKoGzpY&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=yhBv7qbQ1ZI&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=YMIBrLQD9Lw&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=_T7xoyJ0u_s&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=MslpMI8l59s&feature=related

New Model Army:
http://www.youtube.com/watch?v=8sHWd3mqi0M

U2:
http://www.youtube.com/watch?v=zHzLWLFTPPI
http://www.youtube.com/watch?v=URqcVTp4zO4
http://www.youtube.com/watch?v=590ljQM08H0

Nick Cave And The Bad Seeds:
http://www.youtube.com/watch?v=lOiUPl5GjTE
http://www.youtube.com/watch?v=Nymj-e43arg
http://www.youtube.com/watch?v=DrodaLzfi5s&feature=related

Morrissey:
http://www.youtube.com/watch?v=V-8AR7XQ2K4&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=aiM3oJsLxJY

Depeche Mode:
http://www.youtube.com/watch?v=tlv0j-ikYeA
http://www.youtube.com/watch?v=TqrUoyOCiUw
http://www.youtube.com/watch?v=6b_cy7nrUXI

Soft Cell:
http://www.youtube.com/watch?v=VRxI22zuLFs

REM:
http://www.youtube.com/watch?v=cGqroT1FZ5Y
http://www.youtube.com/watch?v=IATB7GT3UR4

Sting:
http://www.youtube.com/watch?v=qVlu9BkszOk
http://www.youtube.com/watch?v=zNB4rvHPjPg

Persze voltak és vannak mások is, most ezeket hallgattam éppen délelőtt a melóhelyen. Mondanom se kell, semmi kedvem itt lenni. Lassan hál' istennek rongyolok haza.

2008. április 1., kedd

Megverseltek:)

Nééé mááá: még egy versben is mellékszereplő vagyok (ez nagyon ott van):
http://mek.oszk.hu/03000/03010/html/

Meg van ilyen védett növény is:
Tuzson-cickafark (Achillea tuzsonii)
Fokozottan védett növények: zárvatermők.
Természetvédelmi értéke: 100 000 forint
Fokozottan védett. Zárvatermők törzse.

Emmeg nem rosz:
http://tuzson.com/
(Sajna már lenyúlták...)

South park by Amanoba

Ezer hála és köszönet manó barátunknak
<===== ezért a gyönyörűségért!

Külön köszönet, hogy Ádikáról sem feledkezett meg. Nagyon ott van a szeren:)

Pókerügyileg semmi extra. A márciusi NoIQ race-en sikerült tartanom a 15. helyet, a hó végére pont ennyi plusz lett, azaz a cg-t totál 0-ban zártam, ami siralmas. Tegnap indult a 2. futam, este nyomtam egy órát 4db NL20-as asztalon. Ment a szokásos hinta-palinta, mígnem sikerült duplázni az egyik asztalon, így +15$-ban zártam. Nem tudom mennyit fogok tudni játszani, de azért megcélzom most is az 50 dolcsit.
Olvasván a hétvégi floplive-on történteket nem bírom megállni, hogy ne mondjam el a saját véleményemet:
Adva van ugyebár egy netes fórum, aminek a tagjainak elindult egy 12 fordulós versenysorozat. Ki mikor tud, megy játszani. Mi sajna az első 3 fordulóra nem tudtunk elmenni, a cél max. az lehet a mostani felállás szerint, hogy a minimális 3 versenyen megjelenjünk Andival és hozzunk azért annyi pontot a konyhára, hogy legyen némi értelme elmenni a döntőre is. Nomármost ha egy fordulón, melyen én is ott vagyok beül az asztalhoz egy alien, akkor valszeg én ott abban a pillanatban felállok és inkább elmegyek kukutyinba, mintsem kinyomjon egy olyan playa, akinek az ég egy adta világon semmi köze ehhez a társasághoz. Mivel kevés fordulóra tudunk elmenni, így nem is a legfőbb cél a verseny megnyerése, sokkal inkább a találka a barátokkal. De még így sem tudok felhozni érvet a mellett, hogy idegenek beüljenek egy privát versenyre. Gondoljatok bele, hogy mekkora felháborodás szokott lenni egy-egy netes privi versenyen az alienek miatt, mi meg ott ahol a dolog 100%-ban kiküszöbölhető mégsem tesszük??? Érthetetlen...

2008. március 28., péntek

Papírgyűjtés

Adva vagyon egy 35 éves diplomás (fiatal?) ember- ez vagyok én. 6 évvel ezelőtt beálltam a sorba: elmentem dolgozni. Addig egész jól elvoltam Pesten, csináltam sok mindent, gondjaim nemigen voltak. Szerencsére megismertem Andimat, így 11 év Pesti lét után hazaköltöztem. A doktorit se fejeztem be (a Dunaferr, ahol le voltam szerződve 1,5 év után felbontotta a szerződést: szaul ment akkoriban a bolt), sőt a másoddiploma is félbemaradt. Gépészmérnöki diplomám- mint az utóbbi évek mutatják- nem sokat ér a piacon. Bár lehet 2 kiló húst azért kapnék érte...
Akkoriban megfogadtam, hogy engem soha az életben nem vesz rá senki, hogy matek, áramlástan, hőtan stb. könyvet vegyek a kezembe és újra parciális diff. egyenletekkel, Couchy-Reimann, Laplace és társai tételeivel fárasszam agytekervényeimet, de az élet megint mást hozott: tegnap megkaptam a tanulmányi szerződést a cégtől, szeptembertől másoddiploma hidraulika-pneumatika szakmérnöki 5 félév alatt. WOW! Kurvára semmi kedvem hozzá, de mivel előre kifizetik a miskolci egyetemnek a képzés díját egy összegben, ám legyen. Ez hiányszakma és nem csak a Dunaferrnél: a két diploma együtt talán már ér majd valamit.
Persze mint mindenki a floppon, én se a hétköznapi melóból szándékozom megéllni, de egyenlőre ez van. Teszek róla, hogy billenjen a mérleg nyelve, de ez (sem) megy egyik napról a másikra. Persze ezzel a diplomával kénytelen vagyok elkötelezni magam újabb 5 évre a cég felé, de valamit valamiért. Talán egy jobban fizető cég felé majd eladom magam, ők meg leperkálják a cirka 3 milliót, amibe a Dunaferrnek fáj a képzés.
Most lépek, megyek Ádiért a bölcsibe. Andika ma és holnap még délutános, így sajna most is kénytelenek vagyunk kihagyni a Flopliveot, meg a ma esti Grand Master fordulót is. Sebaj, majd az FHM-en aratunk:)

2008. március 26., szerda

Élő satellit

Röviden tömören: átbaszás. Kicsit részletesebben a történet a következő: bejelentik és kiplakátolják kb. 2 hete, hogy április 1.-én 30k-s deep stack torna lesz a pincében. Ez még rendben. Aztán bejelentik, hogy keddenként 3k-s 3 rebuy+addon sateliteket tartanak. Ok, gondolja a magamfajta paraszt, ennyit megér a dolog, rebuyt úgyse kell vennem (menni szokott anélkül is), majd 6k-ból szépen beszatolom magam. Le is megyek este 7-re, össze is jön 29 playa. Persze ez hétköznap, tehát vállalom, hogy ha fizuba jutok (értsd: prizepool/30k) akkor no alvással rongyolok melóba. Elkezdődik a verseny, halad minden szépen a maga útján. Szünet után az addonnal átlag zsetonom van, mikoris megkérdezvén a teremfőnököt, hogy akkor tulajdonképp árulja már el nekem, mennyi beülő jött össze, a választ hallván majdnem lepetéztem. Nagy kerek szemekkel meredt rám, mint aki nem érti, hogy mit is akarnék. Mikor felteszem megint a kérdést (hátha félreérthető voltam), ő halál nyugodtan kifejti, hogy nem minden az aminek látszik: jelesül, hogy az első 3 hely fizet, az első meg plusszban kap egy beülőt a versenyre! Mondom ez fasza. Ez akkor hol szatelit? Magyarázom neki, hogy az hogy is szokott lenni, ő meg olyanokkal jön, hogy le is lőnék, ha nem kapnának lóvét a versenyen. Mondom ember! Akkor nem satelitnek kell meghírdetni, hanem egy sima versenynek, mert azt a 30k-t is a prizepoolból veszed le, azaz 15/10/5 ezer felbontás esetén a 2.-tól és a 3.-tól veszel el összesen 15 ezret, így az első hely a %-os nyereményen felül +15 ezerrel lesz gazdagabb. Ergo: az egésznek úgy ahogy van semmi értelme. Persze többen néztek - velem együtt- nagyokat, mikor a teremben kifejtettem gondolataimat, mert ők sem erre számítottak. Bár többeken látszott, hogy őket ez a dolog egyáltalán nem izgatja, engem nagyon felháborított. Most kűzdjek itt egy sima versenyen hajnalig, hogy 3-ba kerüljek, mindezt hétköznap??? Franc az egészbe. Ki is estem természetesen asszem 18.-ként, de nem ez a lényeg (persze lapom se volt, meg túloznák ha azt mondanám innentől kezdve érdekelt a dolg...).

Hozzáteszem, hogy nem ez volt az első eset, hogy enyhén szólva is furcsa dolgok mennek itt. Lassan eljutok oda, hogy ez lesz az a hely, amit nagy ívben el fogok kerülni, pedig csak 6 emeletet kell lebattyognom ha játszani akarok...

2008. március 25., kedd

Locsolós hétvége sok-sok pókerrel

Nagy elánnal vágtam bele a hétvégébe. Kezdődött ugyebár péntek este az élő versennyel. Össze is jött majdnem 50 ember, 5k 2 rebuy+ addonos játék a pincében. Andim is elindult, egy asztalra húztunk. Dobáltunk is rendesen vagy 2 vakszinten át, mire megjött az első játszható lapom egy 88 képében. Tudni kell, hogy rajtunk kívül csak Csiki haverom volt az asztalnál akinek van némi fogalma a pókerről, a többiek finoman fogalmazva is a kezdők táborát erősítik. Volt egy playa, akinek ez volt az első versenye:) Ezt mondjuk elég hamar levettem, viszont feltűnt, hogy még a zsetonok értékével sincs tisztában. Kérdezni nemigen mert a csórikám, így volt jó néhány szitu, amin magamban jókat mosolyogtam... Az volt a legszarabb, hogy levennem nem sikerült- ellentétben másokkal. Vett egy rebuyt is, de míg kiesett nem jött lapom ellene sajna. A legszebb volt, mikor nut fullját dobta el a riveren, azt hitte kevés lesz:)
Visszatérve: 88-al adtam 4.-nek a 3-4BB-s emelést KV-on, mire álom flop jött: 3 színü 86x. Körcsekk után a turnre érkező A-ra nyitottam egy csalogató 600-at, NV-ból érkezett is a várt 3000-es emelés. UTG-ből a playa megadta ugyan, de mint akinek a fogát húzzák. Érezhető volt, hogy 2. vagy 3. párja van csupán, így tőle nem várhatok több zsetont. Mivel a többiek dobtak, én visszaemeltem 6000-ig tudván, hogy NV csávó tolja is az allint az Ax-re és így is történt. A6-al két párja volt, így vittem a kasszát, felmentem a kezdő 15k-ról 40k-ra. Szünet előtt 45k-ról sikeresen lementem egy partiban 25k-ra, de az addonnal így is játszható volt még a verseny, 500/1000 volt a vak ekkor. Ezen az estén az asztalunknál a 99 volt a favorit lap: volt legalább 6 eset, mikor ez a lap nem tudott kikapni:) Egy alkalommal épp nálam landolt Andikám kedvence. 2000/4000-nél emeltem 10k-ig, mögöttem 1 adja. Flop 567 szivárvány, emelek 25k-t, mire kapok egy allint. Ugyanannyi zsetonunk volt, én beraktam a maradék 25-öt, mire 88-at mutatott. Szerencsémre nyert a jobb lap, nem jött a sora, így már volt kb. 120k-m. 2 asztalon ment már csak a játék, viszont a vakok már nagyon megnőttek, így nem volt idő seggelni, tolni kellett. Beindult az ss allin mizéria. És itt indult el a mélyrepülésem: egymás után buktam 2 allint az aktuális ss ellen. Mindkét esetben jobb voltam, de nem sikerült behúzni. Aztán a 3. alkalommal összejött, de a 4. bukta után már csak 60k-m volt. Nem írom le a lapokat, de a szokásos forgatókönyv zajlott: ss bármilyen szarral allin, én ha volt lapom kizártam a többieket, de rendre buktam a HU-t. Pont egy nüansz hiányzik ilyenkor, hogy az FT-re legalább átlag zsetonnal érkezzek vagy a kiesés szélén legyek... Utolsó buktám egy 99 ellen volt persze. A végemet meg egy 50-50 okozta: 7/15k-nál 60k-val A9o-al toltam be, amit a NV 44-el adott.
Bár kiestem FT előtt, de jól játszottam és ez a lényeg. Fortuna kisasszonynak csak 1-2 partiban kellett volna mellém állnia és akkor más a vége. Sebaj, majd legközelebb. (Andim előttem esett ki: 77-re tolta be a kb. 60k-ját, amit a 99-el engem megkopasztó ember A9o-al adott. Neki persze leesett az A-a.) Sajna CG-zni épp senki nem akart, így a pénteket -20k-val zártuk.
Jött aztán a szombat, majd a vasárnap este. Lévén folyt még a NoIQ, így ment a szokásos 2-3 asztal CG-n, de amellett elindultam néhány versenyen. Ezek 4,5,10 dolcsis MTT-k voltak, meg a Pokerroomon 60 pontért garantált 3500$-os MTT. Az utóbbi sikerült a legjobban: 9. lettem 536 indulóból, ami 52$-t hozott a konyhára. Már megint FT bubble sikerült csak. 5/10k vakoknál egy paraszt beemel a 80k-jából 1BB-t, mire JJ-val visszatolom 55k-ig az allint, erre a baromarcú ATo-al autocall. Nem is egy, mindjárt 2db A-t sikerült az rng-nek a boardra dobnia:( Persze mondhatnám, hogy én voltam a favorit és ilyen megadást szeretnék 10-ből 10-et FT-n, ami igaz is egyfelől. Másfelől viszont lehetne némi szerencsém is, hogy ki is tartson... Pont ennyi hiányzik az utóbbi időben, hogy odaérjek a végére egy MTT-nek. Minden esetben hasonlókkal zúgtam ki a nagy pénz előtt, ami azért már bosszantó egy kicsit. Bár kevés MTT-t szoktam játszani, az utóbbi időben (lsd. idén) volt 3 FT, meg a hétvégén még legalább 3 bubble is a lejátszott 6 db versenyből. Ez elég jó arány szerintem, bár persze nem túl mérvadó a kis mennyiség miatt.
Szombat éjjel Andim is tolt egy versenyt a Mansion-ön: persze, hogy egy 5 lapos 10$-os MTT-t. FT fizetett, sikerült neki elcsípnie a 9. helyet, grat neki is, ügyes voltál!

Tegnap olvasgatván a flopot, megakadt a szemem egy topikon: a bécsújhelyi csapat Eb-n. Andimmal gyorsan letárgyaltuk, hogy ezt biz'a nem szabad kihagynunk. Bár 4 nap lesz és nem olcsó mulatság a szállással, kajával együtt, de egyrészt kirándulás lesz (meg jó buli az biztos), másrészt kell a tapasztalat. Nemzetközi versenyen még nem volt alkalmam elindulni, kíváncsi vagyok milyen lesz a mezőny. No meg, remélem összejön néhány csapat a flopról és minél többen leszünk, annál nagyobb buli lesz. A csapatunk úgy látom már kezd körvonalazódni, bár a rózsaszín nekem sem a kedvenc színem, de macs a főnök, így hát legyen:)

Ma este azt hiszem lemegyek a pincébe egy satelitre. Április 1-én lesz egy 30k-s deepstack torna, amin el szeretnék indulni. Kedvelem ezeket a versenyeket, csak ritkán van hasonló. 50k kezdő stack lesz asszem 30 perces vakokkal, 50 indulóval 5 asztalon, ami ugyebár 1,5 millió prizepoolt jelent. Ma beszatolom magam, így olcsóbban meglesz az indulás. Bár holnap meló, de egy próbát megér a dolog.
Pénteken meg 3. forduló a Grand Master 2008-as versenyen Mezőfalván. A 2.-ra sajna nem tudtam elmenni, itt az ideje, hogy javítsak a pozíciómon.

Ui: Andikának szombat éjjel miután 9. letta versenyen sikerült eltávolítania a kanapéról Ádika művét: a Caola mosószappan a tuti tinta ellen! Cirka 120 forint, de kiszed mindent ami nem oda való.

2008. március 21., péntek

Kortárs képzőművészet

Anno megboldogult egyetemista koromban történt vala, hogy tized magammal elhatároztuk, bebarangoljuk egy szál hátizsákkal Európát. A gondolat egy buli utáni laza reggeli sörözgetés alatt pattant ki valaki fejéből, majd jött egy fél év szieszta az egyetemen (minek úgy elkapkodni az egészet, előbb utóbb úgyis vége lesz a jónak), hogy 3. év végén nyáron egy szál hátizsákkal, hamis vonatjeggyel nekiinduljunk. Nemhogy Európát fedeztük fel, de átruccantunk egy hétre Marokkóba is, így- mondhatom- igen jól sikerült az a cirka 43 nap meg sok ezer kilóméter, amit magunk mögött tudhattunk. Nomost mit csinál az ember fia fiatalon 21 évesen, miközben a nagyvilágban gyakorlatilag semmi dolga nincs, mint élvezni az életet? Természetesen ÉLVEZI. Persze ha már eljutott jónéhány európai nagyvárosba, megnézi azért a helyi nevezetességeket is. A Louvre egy kicsit sok volt, a Prado meg természetesen éppen zárva volt, mivelhogy pont hétfőn próbálkoztunk bebocsájtást nyerni, amely napok nem csak kis hazánkban, de arrafelé is a képek, kiállítási tárgyak leporolásával telnek. Aztán Barcelonában szembejött Gaudi mester életművének egy igen komoly szelete, amit a mai napig nem tudtam elfelejteni. Zseniális amit az ürge alkotott. Ennél nagyobb hatással már csak Hundertwasser művészete volt rám, mikoris egy céges továbbképzés ürügyén kiruccantunk egy hétre Blumauba (Ausztria). Hihetetlen a két öreg szín- és formavilága, természetközelisége.
És hogy mindez miért éppen most jutott eszembe? Tegnap döbbentem rá, hogy itt van már köztünk akinek a vérében csörgedezik valami eme két halhatatlan koponya véréből. Azt hiszem belépőjegyet fogok szedni mindenkitől, aki ezentúl megtiszteli szerény hajlékunkat. Már csak egy dolgot kell eldöntenem: jelesül, hogy ama gyönyörű kompozíciót a maga prűd, ámde mégis valahol nyers, megdöbbentő valóságában tárjam-e a nagyközönség elé, avagy fogjak egy ollót (esetleg konyhakést), szaladjak képkeretért a boltba és szögezzem mementó gyanánt valamelyik falra a MŰVET, hogy mindenki láthassa mikor belép a szobába: ITT VAN ÉS ALKOT A MESTER!
De aztán jött magamhoz térvén az álomvilágból, csak álltam döbbenten, Ádám szerényen felnézett rám és annyit mondott azzal a picike szájával, hogy: "Rajzooosz", bal kezében épp egy golyóstollat emelve az ég felé, láthatóan igen büszkén, hogy ő mostan éppen megalkotta a MŰVET, én meg visszatarthatatlanul elkezdtem röhögni de úgy, hogy Ádika hirtelen nem is tudta, hogy mi van. Igen, ő csak rajzolt. Nem akart ő rosszat, csak hát a gyönyörűszép ülőgarnitúrára tette mindezt. Mégpedig nem csak néhány vonalat, neeeeem. Ő kérem szépen nem adta alább annál, mint ameddig kis kezecskéi elértek az ágy mellett állván. Rá kellett döbbenjek, hogy ezentúl semmi sincs biztonságban. Nemcsak amit elér, már annál is feljebbről megszerzi amit akar elég, hogy legyen a közelben egy szék, sámli amit odatol, feláll rá és hopp: már meg is van!
Andim meg épp most keresgélt a boltban valami foltttisztítót tinta ellen, merthogy szép és jó a kompozíció, de én a kanapét mégis csak jobban szeretem eredeti színében.

Tegnap- hogy miért ne kérdezzétek- elindultam a párhuzamos 50$-os floppos freen. Az egyiken aztán szépen ki is estem 3.-nak, ami hozott ugyan 10 dolcsit a konyhára, de garantáltan nem érte meg a belé fektetett energiát. Csabi leírta blogjában a lényeget, legyen elég csak annyi, hogy újonc (vagy legalábbis számomra ismeretlen) floppos bajtársunk T8o lapját igen erősnek érezvén a J7x floppon, lyuksorra allin nyomta, így a kezemben levő J9 igen gyengének bizonyult a riverre beeső 9-esnek köszönhetően. Gratulálok gonzales elvtárs, remélem legközelebb mikor az asztalnál találkozunk, ugyanígy fogsz dönteni!
Ment persze mellette 2 asztal a NoIQ-on, de 10 dolcsi mínusznál 1,5 óra után abba is hagytam. Azért az mindent elmond, hogy 7db AA-al sikerült 6-szor vinnem a vakokat, 1-szer meg 5BB-t. De lagalább nem ment el beülőm...

Ma este élő póker!!! 5k-s 2 rebuy/addon a pincében, 500k garantált (ez mondjuk tuti meglesz), várhatóan telt házzal ami 50 induló. Érzem ma behúzom az első helyet, aztán CG 100/200-on. Már alig várom.
Hétvégére kívánok minden férfi társamnak jó kajákat, finom nedűket a pocakba, csajok nektek pedig kitartás!- értetek élünk, hisz tudjátok.