2012. február 24., péntek

9 és fél óra

Mármint ennyi időbe telt, míg átverekedtem magam több, mint 500 playán a WBCOOP Event 1-en. Sajnos az orosz csávó mákostésztát zabált az tuti, így be kellett érnem a 3. hellyel. Már a vrseny elején, délután 4-kor egy asztalnál ültem vele sokáig. Ott látszott, hogy a PS igen bőkezűen osztja neki a 2-3-4 outokat és persze rendre a riverre. Bár az FT-n nagyon legyengült, de ez csupán egy pillanatnyi rövidzárlat volt az RNG-ben, rögtön vissza is jött, miután 4-5 BB-ből képes volt limpelni és kapta is rendre a két párokat. Én 21 főnél lettem CL, majd az FT-n short, aztán újra CL. De sajna orosz barátunk kétszer levágott 3 főnél: egyszer riverig adta a pot betet sorhúzóval, ami le is esett neki, majd a lyuksorára állt bele a turn, ahogy az ilyenkor lenni szokott.
De legalább tavaly október vége óta megint odaértem egy FT-re és ez a fontos. Önbizalomnövelőnek nagyon jót tett, gyúrok is rá majd hétvégén:) Csak az a baj, hogy aludtam cirka 3 órát, így most leginkább egy felmosórongyra hajazok, de estére azért összelapátolom magam. Ma délután HL/Omaha, este meg Shotout lesz. Mellette meg mennek a szokásos versenyek majd, már ha fent bírok maradni.


A ranglistán is ott figyelek:) Kár, hogy nem a top 3-ban...
GL nekem.

2012. február 20., hétfő

WBCOOP 2012

Rég írtam, tudom... Mentségemre szolgáljon, hogy egy szörnyű családi tragédia okán valahogy nem akaródzott pötyögnöm a klaviatúrán:(
De a mostani poszt kedvéért erőt vettem magamon, jelesül a PokerStars promóciója miatt. Hogy miről is van szó? Az idén is megrendezésre kerülő World Blogger Championship of Online Poker-ről (WBCOOP), ami idén február 23.- március 4.-ig fog tartani. Ami szembeszökő, hogy ezúttal 30 verseny szerepel a kiírásban, a 10 belépővel így mindenki kedvére válogathat az MTT-k közül. Speciel egyenlőre fogalmam sincs, hogy melyik versenyeken indulnék el, mivel gyakorlatilag este 8 előtt nem tudok leülni a gép elé, hétköznap meg reggel ugyebár csörög a vekker... Így azt hiszem, elindulok minden szembejövő versenyen, amikor épp meg tudom oldani. Mondjuk a Tripla stud vagy a 8-game, esetleg a FL badugi versenyeken a szabályok (finoman szólva) nem kellő ismerete okozhat némi galibát (DDD), de ha épp szembejön egy ilyen torna, majd nézek a youtube-on valami speed oktató videót két percben, oszt hajrá:)
Ha jól emlékszem, 2010-ben indultam ezen a sorozaton, de akkor még csak pár versenyből állt az egész és nem igazán sikerült maradandót alkotnom. De majd idén:) Bár ha az elmúlt 3-4 hónap eredménytelenségét nézem, már ami az MTT-ket illeti, sok vizet ezeken a tornákon sem fogok zavarni... Bár lehet, hogy a PS RNG-je épp most elégeli meg azokat a sorozatos szopatásokat, amik jellemzőek az elmúlt időszakra. Ki tudja? Mert lassan tényleg elegem van abból, hogy az RNG úgy gondolja, hogy kevés lesz a monsterem valami idióta preflop 5 bet allinja ellen, aki épp 93o-al gondolja úgy, hogy fullal úgyis veri az AA-omat... És igaza van, mert xx9 flop után még kap turnre egy újabb kilencest, riverre meg csak beesik a hármasa. Vagy emberünk J magassal ad floppon allint fizuban (ami az adott esetben persze hosszú távon nekem hállelúja) tudván, hogy úgyis sora lesz a turnnel és riverrel (mármint dupla lyuksora), én meg mehetek aludni. Szóval szopok, mint a torkos borz már lassan négy hónapja. A BR-em a béka segge alatt, a játékkedvem viszont nem lankad (más se:D). Mivel évek óta más poker site-on nem nyomulok, így marad a PS. Itt legalább minden este, mikor MTT sessiont tudok tartani, indul a zónámban (meg néha elcsábulok feljebb is, elvégre a BR menedzsment nem az erősségem) 10-15 verseny, így nem gond egyszerre 4 versenyen nyomulni (ennyi fér el kicsiben a laptopon takarás nélkül), ha kiesek egyről, gyakorlatilag indulhat is a következő. Bár az MTT grinderektől fényév távolságra vagyok a lejátszott versenyek számát tekintve (is), eleddig elégedett vagyok magammal. Kevés a pókerre fordítható időm, javarészt szinte csak hétvégén és akkor is éjszaka játszom. Így nálam a hosszú táv fogalma évtizedekben lesz mérhető, de bíztató, hogy a grafom azért ad némi okot a bizakodásra:)
Nézzük pár szóban, hogy ezek után mire is lenne jó 5000$? Mondjuk pl. majdnem 455 db Sunday Storm-ra. Vagy 23 db SM-re. Vagy kb. 500 db 3,3 rebuyra, átlag 1 rebuy és addonnal számolva. Vagy 250-750 db 1 rebuyra, ami mostanság rettenetes mennyiségű gamblert vonz, viszont tényleg csábító a győztesnek járó 15K... Vagy 5 havi lakástörlesztöre. Vagy 5000 db melegszevóra a százhalombattai restiben. Vagy...
De hogy mit kezdenék valójában ezzel a pénzzel? Foooooogalmam sincs:) Meginnék egy sört. Vagy kettőt. Ádi és Andika is megkap mindent, ami tőlünk telik, így semmi különleges nem jut eszembe. Valszeg élnénk tovább szeretetben, békességben (uhh:)), csak lenne megint mit szétosztogatni a huszároknak az asztal mellett. Vagy idén is felülnénk a repülőre és betámadnánk Egyiptomot. Az már kétszer bejött úgyis:)
De tudjátok mit? Majd ha megjött a számlámra a zsé és sikeresen a seggére vertünk, akkor utólag összeírom, hogy centre pontosan mire is ment el az egész:D
A WBCOOP-n meg csak behúzom a főversenyt és akkor lesz ám hawaii-dj-napfény:)