2007. október 29., hétfő

Tali

Hát az élet úgy hozta, hogy mégiscsak sikerült leérni az első napra. Okításhoz már nem sok kedvem volt, beültünk hát Andimmal játszani egy kicsit- aki veszt sütit eszik alapon. Jót szórakoztunk, de Gergő barátom allin megadása a flopon 3. párral, runner-runner flössel betette a kaput... Persze színe lett, én meg felmentem körülnézni. Jó pár ismeretlen arcot láttam, 4 asztalon ment az okítás: azért ha hamarabb érkezünk szívesen beültem volna valahova.

Jött aztán a díjkiosztó Vik vezérletével. A 100 db-os zsetonkupac jó lesz ha épp nyaralni megyünk valahova, legalább nem kell a nagy bőröndöt cipelni...

Egy dolgot nem értettem igazából a nagy "itt a labda, hol a gazdája?" című össznépi játszóházban, jelesül: hogy mi volt az a vezérfonal, ami alapján a elmúlt egy éves pályafutása alatt valaki kiérdemelhette, hogy tanodanyu név szerint megemlítse és hozzávágjon némi 2 pálcás vásárfiát
Merthogy macs, csabi, zed és még néhány- általam is igen nagyrabecsült- flopos kiérdemelt egy "köszönömöt" azt még értem. De! A "köszönöm, hogy vagy", meg "de jó, hogy írogatsz" kategória az én olvasatomban semmit nem jelent. Volna itt egy pár ember még, aki tett- és tesz is- valamit a flopért, a társaságért, akiknek- gondolom- egy köszönöm is elég lett volna

Ez természetesen csak saját vélemény, a vátozás jogát pediglen fenntartom.

Egész addig, míg- sokadik próbálkozásra- végre sikerülvén rádumálni a tisztelt publikumot egy "jáccunk horse-t, de jó is lesz" játszóházi mulatságra, igen jó hangulat leledzett a klubban, de ez már nekem sajna sok volt...
Sajna haza kellett jönnünk, mert ha maradunk még, akkor reggel másnapos buksival kell hazavezetnem, így meg néhány sörrel a bendőben voltam kénytelen abszolválni a Vecsés-Dunaújváros szupermaratont. Képességeim persze messze elegendőnek voltak a táv lekűzdésére, de amire számítottam most is bejött: Ercsinél lemeszeltek a zsaruk. És mint múltkor szerencsére most sem kellett fújnom, hál istennek a közeg nem volt túlbúzgó...

A vasárnapi versenyt sajna ki kellett hagynunk, ezúton is gratulálok mindenkinek, aki megérdemli!

Viknek, macsnak pedig köszönöm a talit, remélem legközelebb elejétől-végéig ott tudunk lenni

2007. október 26., péntek

Rövid bejegyzés lesz

Legnagyobb sajnálatunkra hétvégén nem tudunk elmenni a talira. Mérhetetlenül szomorú vagyok

Mindenki érezze jól magát, majd mi is gondolunk rátok...

2007. október 15., hétfő

Végülis sikeresen abszolváltam a két hét pókermentességet

Ádám fiunk szókincse igen rohamosan fejl?dik (ahogy az érdekl?dési köre is: már nem csak a porszívó, felmosórongy, távirányító hármas a favorit, már tü-t?zik is a kis robogóján, hogy a több tucat számára nagyon izgalmas elfoglaltságról ne is beszéljek), vagy egy tucat szót sikerül nagyon szép kiejtéssel kimondania. Ebben persze els? helyen áll a mamma-értsd: étel (nem összetévesztend? a mamával, ami szintén megy neki), gyakoriság szerint a következ? az anya-apa páros, majd mama-papa, autó (beszarás milyen gyönyör?en ejti ki), aztán hajó (merthogy dunapartiak vagyunk ugyebár), bibi, bogyó: labda, porgyó: porszívó, bácsi-néni: ezt imádja hangoztatni, bár néha lebácsizza a rusnya vénasszonyokat , tea, vau: na ez aztán az igazi kedvenc, bár egyenl?re aminek négy lába van és sz?r?s az mind kutyából van neki

Szóval növöget a drága, még mindig elég gyakran megcsodálják a drágánkat, nem is alaptalanul

Lesz ugyebár a flop tali, amikor is Ádám éppen 1,5 éves lesz, Andimmal meg éppen aznap ünnepeljük az évfordulónkat, úgyhogy lesz mire koccintani

Póker ügyileg két hétig semmi nem történt, de aztán eljött a szombat délután... 20. forduló a helyi bajnokságban. 30 induló jött össze, a pontverseny 3. helyér?l vágtam neki a versenynek. Élveztem is a játékot, jól is ment, mígnem jött az els? bukta: AJ-val emeltem, tudtam, hogy az asztalnál ül? ss betolja a maradék zsetonjait és így is lett: A8-a ellen nem volt ellenszer, jött egy 8-as a flopban. Innen aztán szépen felmentem, mígnem jött a kiesésem: 15-en voltunk, mikor osztón AA-t kaptam. Vakok 2000/4000, nekem van 30k-m (Átlag 50k). Mindenki dob, cutoff-ból emelés 12k-ig, én allin, KV-NV dob, ember call és mutatja a 77-et. Peti bá rögtön bemondta az asztalnál, hogy ? dobott egy 7-est, aminek én nagyon megörültem, Mitya barátom meg egy kicsit lelombozódott. Gondoltam, itt szépen meger?södök és akkor tuti az FT, de azt is mondták, hogy ennél az asztalnál ma már 5 db!!! AA-t vertek le. Sebaj, majd most nem fogják... Hát nem a szart: riverre Ramcsi szépen kidobta Mitya 1 outján, engem meg ki a versenyb?l

A végeredmény szempontjából végülis nem sokat számított, de azért egy kicsit bosszantott a dolog. Nyerni mentem, jól játszottam, de mégis lemákoltak (asszem ez bed beat a javából). Végülis a 3. hely nem rossz, a dönt?t az els? 12 játsza a közeljöv?ben, aholis mindenki a megszerzett pontjainak 100-szorosával indul a chipek tekintetében, jelesül jómagam úgy 55k-val. 100/200-ról indulunk két 6-os asztalon, úgyhogy igen játszható kis verseny lesz. Az utolsónak kb. 30k-ja van, az els?nek meg kb. 58k.

Kiesésem után mentem volna CG-re, ahol Andika már kb. egy órája osztott. 50/100-as asztal ment, gondoltam beülök 10k-val, de Andi megkért, hogy had játszon egy kicsit. ? sem játszott már hetek óta, mondom ok, majd osztok addig én...

A történet röviden annyi, hogy hajnali 2-ig ment a játék, én szépen leosztottam az egészet, Andi meg 10-b?l csinált 68 ezret!!!

Egyszer?en nem hittem a szememnek: hiba nélkül játszott. Agresszív volt, mégis megfontolt, tudott dobni is több szituban, de dobásai is mindig helyénvalónak bizonyultak (néztem ám a lapjait). Nem nagyon osztottam neki nut lapokat, meg pp-ket (bár volt azért az is), hanem iszonyú jól olvasta az elleneket, emelései mértéke mindig helyén volt: ha dobatni akart elérte, ha csalogatni, akkor azt is, csekk-raise-elt is többször.

A részleteket majd leírja ?, még csak annyit, hogy ? volt az egyetlen az asztalnál, aki plusszban állt föl Néztek is nagyokat a helyi men?k, azt hiszem ezt ?k se gondolták volna. Egyszer?en tökéletes játékok láthatott a nagyérdem?, Andikám teljesen kiismerhetetlen volt. Meg is jegyeztem, hogy milyen jól mutatna egy EPT dönt?ben, mire többen helyeseltek

Hazafelé az autóban persze nagy volt az öröm, amibe majdnem némi üröm is vegyült. Persze, hogy hajnali fél 3-kor meg kell állítania a rend?röknek. Vagy 3 éve nem igazoltattak, persze sosem iszom, ha vezetek, de most du. megittam 2 sört. Valszeg semmi nem lett volna, ha fújnom kell, de azért nem örültem a dolognak.

Andikám! Igazán büszke vagyok rád!!!

2007. október 5., péntek

Kedves naplóm!

Most, hogy az elmúlt 3 hónapban szabotázs áldozata lettél, gondolkodtam a dolgon és arra az elhatározásra jutottam, hogy kapsz még egy esélyt az élett?l...

Ezen id?szak történései valszeg a feledés homályába vesztek, de sebaj! Végülis nem történt semmi eget renget?, azért címszavakban a lényeg:

- 3. lettem a dunaújvárosi (mez?falvai) deepstack versenyen, aminek igazán örültem. Viszont:
- a múlt hétvégin 20.-ként búcsúzni voltam kénytelen, a vecsési tárgynyereményesr?l is kizúgtam egy KK-val, az FHM-en lapsivatag, a neten is szopatott egy héten át a ledbroki...
Lényegében ott tartok, hogy most vagy két hét pihi, kártya semmi. Ádám kisfiunk úgysem hagy játszani, ketten is kevesek vagyunk néha, hogy lefoglaljuk a kis örökmozgót

Jöv? hétvégén lesz a 20. (utolsó) forduló a városi bajnokságban, aholis a 3. helyen leledzem éppen a pontversenyben, aztán jöhet a 12-es dönt?. Remélem egy kupát sikerül elhoznom a végén.

A talit pediglen (mint gondolom sokan mások) nagyon várjuk már Andimmal Tuti jó buli lesz, meg persze végre újra lehet kukkolni macsekéktól a szemközti lakók intim szféráit

Most lépek is, elvégre dolgozni is illik egy kicsit