2008. március 17., hétfő

NoIQ, mellette 5/332 4$ deep stack MTT: 80$

Megy ugyebár ez a NoiQ-os rake race. Az ötlet jó, soha nem nyomtam még ilyet. Nyilván a magamfajta játékos NL20-on nem szólhat bele a versenybe, de azért el lehet csípni azt az 50 dolcsit. Ezzel semmi baj nem is lenne, azzal már inkább, hogy itt egyszerűen nem tudok plusszt termelni. Egyszerűen nem megy. 2-3 órás esti sessionök mellet vagy kis plusz (max fél beülő) vagy kis mínusz lesz a vége. 4 asztalon nyomom természetesen full beülővel. A menet általában a következő: lassan szedegetem magam legalább 3 asztalon, a 4. általában kicsit mínuszos. Aztán jön egy parti amin elmegy egy beülő. Innen aztán szépen visszahozom magam, de a vége akkor is egy nagy 0. Itt valamiért nem fizetik ki a lapjaimat. Hogy miért, fogalmam nincs, az okát egyenlőre nem találom.
A szombati session pl: +6$-ban vagyok fél óra játék után, mikor A4s BB-n. 3-an limpelnek, KV kiegészít, mondom akkor lássuk. Flop álom: 44A. KV csekkel, én emelek 2BB-t. Ennyi limpelővel NL20-on tuti jön valaki erre. Egy csávó visszaemel a gombról minimumot, adjuk 2-en. Turn 5, én emelek 3/4 potot, csak az emelő adja. River x, emelek potot, ő vissza allin, ami még azért egy szép összeg. AA, 55 és a river xx ver csupán. AA tuti nincs nála, adom. Mutatja az 55-öt. Bassza meg... Másik asztalon elment egy fél beülőm fél perc múlva KK vs AA partiban. Innen hajnali fél 3-ig visszajöttem -fél beülőig, de pluszt már megint nem tudtam csinálni.
Közben este elindultam a Ledbroki 4$-os deepstack MTT-n. 332 induló jött össze, kezdő zseton 4000, 15 perces vakok. Játszottam már ezen, de csk ITM-be sikerült jutnom. Most viszont kijött a lépés. FT-re átlag feletti zsetonnal érkeztem, aztán szépen kifizettettem egy AA-omat, amivel CL lettem. Igaz, hogy ez is csak 300k körüli zsetont jelentett, a vakok meg már 4/8k-n jártak. Jól ment a steal-resteal több szituban, mikor végre lapom is jött: TT dealerből. 1 limp volt középről, én emeltem 70k-ig. KV, NV dob, emberünk vissza 180k-ig (ő volt a 2. helyen 280k-val). Itt ugye fold vagy allin, az első mellett döntöttem, még 9-en voltunk ekkor. Mutatta a JJ-t... Valahogy nagyon nem akart kiesni senki sem. Az éppen aktuáli ss mindannyiszor visszajött, bár többnyire szarabb lappal nyomult. Hihetetlen, de 3 vakszinten át nem esett ki senki. Tartottam magam, de gyarapodni nem sikerült. Aztán azért csak kiesett 4 ember, de nekem is már csak 180k-m volt 20/40k-s vakoknál. A végzetemet egy AJo-al tolt allin okozta, AQ fogadta el nagyvakon. 80$ lett a vége, de sajnálom, mert az első 335-öt fizetett. Annak viszont örülök, hogy FT-ig jutottam megint. Neten vagy egy hónapja (legalább) nem játszottam MTT-t (nincs rá időm sajna), úgyhogy azért ez nem egy rossz eredmény. Majd szombaton megnyerem:
Olvasgatom továbbra is a pokerarcok blogjait. Hát amit iteo véghezvitt az nem semmi. Eddig is szép eredményei voltak a Spring Festen, de most feltette az egészre a koronát, sikerült megnyernie. Ilyen fiatalon, hát nem semmi. Főleg úgy, hogy talán 2006 nyara óta játszik. Bele kellene húznom, még van egy fél évem hozzá képest:))) Azért inspiráló amikor ilyen eredményekről hall az ember.

Andim hétvégén délelőttös volt, gondoltam meglepem egy kis sütivel. Szombaton kerestem egy receptet aztán Ádival nekiálltunk süteményt gyártani. Nomost azt azért tudni kell, hogy bár remekül főzök, de sütni azt nem szoktam. A végeredményt tekintve kicsit elszomorodtam. Pont mint az Összeomlásban a M'c Donaldsszal. A reklámokban ínycsiklandó, gyönyörű szendvicsek, a valóságban meg fele olyan méretű összecsapott szar. Nahát, pont ilyen lett az én sütim is: íze finom volt de vékony lett és száraz. Sikerült véletlenül egy kicsit túl is sütnöm (kb. ezer dolgot csináltam mellette). Aztán mikor Andika hazaért és előhúzott a szatyrából egy csomagot, majdnem sírva fakadtam: bár nem szóltam neki, hogy meglepivel várom, ő azért hazafelé csak bement egy cukrászdába és hozott haza vagy 3 féle finom sütikét:))) Pedig én hogy készültem:((( Landolt is a kukában másnap a szerzeményem, bár Ádámnak ízlett azért...

Hát így telt a hétvége. Ma meg - 3 hét után először- vittem reggel Ádikát a bölcsibe. De szegénykém hogy sírt:((( Nem sok kedve volt ott maradni, csakhát Andi is délelőttös úgyhogy nincs mese: bölcsi lesz a héten.

Nincsenek megjegyzések: